Nem Simicska, hanem Pilinszky

Vannak fiatalok, akik Pilinszky János-verseket olvasnak, amikor Magyarország elitje Simicska Lajos interjúit értelmezgeti. Ezt bizonyította Kalocsán a Nagy Attila-szavalóverseny, amelyre két korcsoportban negyvennégy Bács-Kiskun megyei tinédzser jelentkezett.

Az MSZP Bács-Kiskun megyei szervezete péntek délután 19. alkalommal szervezte meg a fiatalon meghalt színművész-rendezőről, 1956-os elítéltről, az első szabadon választott parlament szocialista országgyűlési képviselőjéről elnevezett versmondó vetélkedőt.
Rég hallott verssorok izzottak a művelődési házban
Rég hallott verssorok izzottak a művelődési házban
Mártonfai Dénes / Népszabadság

Király József, a szocialista párt Bács-Kiskun megyei elnöke azt mondta a verseny előtt: Nagy Attila hiteles, a baloldali értékekhez kötődő művész és politikus volt, aki részt kért magának a rendszerváltozás után a baloldal újraszervezéséből. Nyelvében él a nemzet – ez a baloldali hazafiság egyik legfontosabb gondolata. Ezért ösztönzik, bátorítják, hogy a fiatalok megismerjék a költői szó erejét, értsék és használják üzeneteit.

Rég hallott, de jól ismert mondatok izzottak fel az egykori tiszti klub nagytermében. A legtöbb közülük reagált a mai közéletre – főként a véres és kegyetlen XX. század szövegei figyelmeztettek a XXI. századelő káoszára, és a levegőben érezhető veszélyeire. Szabad csak az, kit nem rettent a holnap – hangzott Heltai Jenő sora. Nagyon sok versenyző választott Radnóti Miklós-verset mint az elsötétülő világ előérzetét. Súlyosnak érzem a levegőt – rezgett sokáig a Tajtékos ég verssora. Hol azelőtt az angyal állt a karddal / Talán most senki sincs – hallottuk a Sem emlék, sem varázslat jól ismert sorát. Egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz! – üzent a rég halott költő a Himnusz a békéről soraival.

Kalocsa főutcájáról, a Szent István útjáról végig behallatszott egy zavartalanul túráztatott nagy motor őrjöngő bőgése, ám a versmondó fiatalok igyekeztek nem zavartatni magukat tőle. A 13–15 éves korcsoportban első díjat kapott Koncz Andrea, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Gimnázium tanulója. A 15–18 évesek között Barna Pap Bianka, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulója lett az első. Az MSZP Bács-Kiskun megyei elnökének különdíját Vagyon József, a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tanulója érdemelte ki. Jutalmuk brüsszeli utazás és az Európai Parlament megtekintése.

Jövőre, a Nagy Attila Szavalóverseny 20. évfolyamát az MSZP megpróbálja az egész országra kiterjeszteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.