Csalás miatt ítélték el a polgármestert, mégsem mond le

Nem mond le posztjáról dr. Baranyi István, a Békés megyei Pusztaföldvár fideszes polgármestere. Ráadásul azt sem ismeri el, hogy posztja a törvény erejénél fogva megszűnt azáltal, hogy a Gyulai Törvényszék költségvetési csalásban találta bűnösnek, és jogerősen 2 millió forint pénzbüntetésre ítélte.
A bíróság bűnsegédként hat jelenlegi és volt önkormányzati képviselőt is pénzbüntetésre ítélt, egy vállalkozót pedig a 700 ezer forintos pénzbüntetésen felül mintegy 4,4 millió forint vagyonelkobzásra.

Dr. Baranyi István a Népszabadság tudósítójának így foglalta össze, amit a bíróság bűncselekménynek minősített: 2009-ben megkeresték az önkormányzatot, hogy a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (Darfü) támogatná, ha napkollektorokat szerelnének az iskolára. A polgármester nem értette, hogyan tudna télen fűteni a napkollektor, megkérdezte azt a vállalkozót, aki az önkormányzatnál szerelte a gázt.

A gázszerelő azt mondta, nem jó ötlet a napkollektor, ő a feléért megoldaná vegyes tüzelésű kazánnal. Beadták a pályázatot, nyertek 12 millió forintot, nem kellett közbeszerzési eljárás sem, a vállalkozó fölszerelte az új berendezéseket. Zalai Antal akkori alpolgármester elmondta: rossz volt a viszony a polgármester és az akkori jegyző között. A jegyző beszerzett egy szakvéleményt, amely szerint a beszerelt készülékek mindössze 4,5 millió forintba kerültek. Vita alakult ki, hogy mit tegyenek. Zalai Antal aláíratott a vállalkozóval egy nyilatkozatot, hogy az visszaadja a pénzt, ha a Darfü nem fogadná el a beállított költségeket.

Két képviselő viszont rendőrségi feljelentést tett. Nyomozás kezdődött. Erre hivatkozva először a Darfü is leállította a kifizetést, később azonban meggondolták magukat: kiküldtek műszaki ellenőröket, akik elfogadták a 12 milliós költséget, és ki is fizették. Megkérdeztük a Békés Megyei Kormányhivatalt, hogy szerintük megszűnt-e a polgármesteri tisztsége Baranyi Istvánnak, illetve a jogerős ítélet után le kell-e mondania.

Későbbre ígértek választ, arra hivatkozva, hogy Gajda Róbert kormánymegbízott hétfőn házon kívül van. Baranyi István viszont azt mondta: a jegyzőn keresztül azt üzenték neki a kormányhivatalból, hogy ne mondjon le, az ő esetére nem vonatkozik az a paragrafus sem, amely alapján megszűnt volna a tisztsége. Baranyi hangsúlyozta: ő már az elsőfokú ítélet után, 2013-ban felajánlotta lemondását az akkori kormánymegbízottnak és Simonka György választókerületi elnöknek, de azt mondták: maradjon. Szerinte a Fidesznek semmi köze az ellenük hozott ítélethez, de a veszprémi időközi választás elvesztése után az ellenzék mindent megpróbál felhasználni a kormánypárt ellen.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.