Nem lesz sztrájk a győri Audiban

Megállapodott a szakszervezetekkel a német világcég győri leányvállalata, nem lesz tehát sztrájk a győri Audiban.
Honlapján közli az Audi Hungária Független Szakszervezete, hogy pénteken megegyeztek a munkaadóikkal. A kilátásba helyezett sztrájk tehát elmarad. A megállapodás pontos szövegét most készítik elő. A részleteket a szakszervezet egyelőre nem hozta nyilvánosságra, a vállalat vezetőivel közösen adnak majd tájékoztatást.

A bértárgyalásokat eredményesnek tartják az érdekvédők. Azt már a hét közepén sejteni lehetett, hogy az álláspontok közel kerültek egymáshoz. Az Audi akkor már elfogadta ugyanis, hogy a béremelés az év elejétől, visszamenőlegesen legyen érvényes. Az emelés összegében sem voltak áthidalhatatlan különbségek.

Hosszan vitatkoztak azon: a béremelés differenciált legyen-e, a vállalat vezetői ezt szerették volna elérni. Az érdekvédők a tárgyalások elején azonban nem támogatták az ajánlatot.

Egy ideig nem volt egyetértés a cafeteria összegében sem. Legutóbbi nyilvánosságra hozott álláspontként a szakszervezet a jelenlegi 475 ezer forintos választható béren kívüli juttatást félmillióra növelte volna, de ezen túlmenőleg ragaszkodott egyszeri, százezer forintos kifizetéshez.

A közös tájékoztatóból derül majd ki, hogy az elképzelések hol találkoztak, miben egyezett meg a szakszervezet és az Audi. Honlapjukon mindenesetre azt tudatják, hogy a megállapodást már hétfőn aláírhatják.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.