Nem Kósa napja a mai: vizsgálatot követelnek a kiruccanása miatt

Bepöccent az ellenzék a polgármester rongyrázása miatt. De hát a Stones az Stones.

Azonnali vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke ellen a Demokratikus Koalíció debreceni önkormányzati képviselői - írja az Origo.

A DK-s képviselők, Varga Zoltán és Korcsog György ezt a Nemzeti Adó és Vámhivatal helyi ügyfélszolgálata előtt jelentették be. Varga Zoltán elmondta: megelégelték, hogy nem kapnak választ arra, miként tudott Kósa Lajos több mint 40 millió forintot "végtörleszteni" 2011-re, ha 2010-ben még csaknem kilencvenmillió forintos tartozása volt, bevallott megtakarítással pedig nem rendelkezett.

A DK debreceni képviselői kifogásolták azt is, hogy "miközben magyar gyerekek százezrei éheznek, aközben Kósa Lajos (...) öntelt milliárdosként kérkedik el nem számolt vagyonával, és milliós kiruccanásokat tesz a világ másik végére, koncertet nézni".

Mondjuk az aucklandi Stones-koncertet mi sem hagytuk volna ki Kósa helyében, kár, hogy 30 ezer forint volt a legolcsóbb jegy, bár ez még mindig csak a tizede az aucklandi repjegynek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.