Koscsó Richárd ma már jól van, fizikailag és lelkileg is, de újabb megpróbáltatás elé állította őt és családját a sors. Költözniük kell abból a kétszobás lakásból, amiben most albérletben laknak, mert az ingatlant eladja a tulajdonosa.

– Szeptemberben valószínűleg már el kell hagynunk a lakást - mondta a lap újságírójának  férfi. - Másik albérletet keresünk, csakhogy annyira megugrottak az utóbbi hónapokban Miskolcon az árak, hogy annyiért, amennyiért most béreljük az 51 négyzetméteres lakást, nem találunk. Maximum 40 ezer plusz rezsit még be tudunk vállalni, de többet nem. A miskolci önkormányzat próbált segíteni. Azt mondták, tudnának adni egy lakást, csak az a baj, hogy az nagyon kicsi, mindössze 35 négyzetméteres. Négyen vagyunk, a két kislányom, a feleségem és én, legalább kétszobás lakásra van szükségünk. A kis lakásba a bútoraink sem férnek be, kidobni semmiképpen nem akarom azokat.

Richárd a balesete előtt betanított tésztagyártóként dolgozott. Úgy éltek, mint bármelyik átlagos család. A gyerekeket a felesége vitte reggel óvodába, iskolába, utána munkába sietett, délután pedig Richárd ment a kislányokért. Most viszont sok nehézséggel kell megküzdenie a fiatalembernek. Erről így beszél:

– Sokszor jelentkeznek a fantomfájdalmak, fájdalomcsillapítót kell szednem. Néha olyan erős és élés a fájdalom, hogy görcsbe rándul az egész testem. A felkaromnak még gyógyulnia kell, azután jöhet a gyógytorna, és műkezet is kaphatok majd. De nem várom meg, amíg elkezdődik a hivatalos gyógytorna, már elkezdtem otthon a sérült kezem tornáztatását. Nem szeretném, ha elsorvadnának az izmaim.

Richárd számára az addig természetes tevékenységek is nehézzé váltak. Szendvicset például nem tud készíteni, azt a felesége vagy a nagylánya elkészíti neki. Meg kell tanulnia bal kézzel írni. Büszkén meséli, hogy takarítani és sepregetni már tud, mert nem szeretné, ha minden házimunka a feleségére hárulna.

Richárd pszichológushoz jár, de a szakember valószínűleg elégedett lehet vele, mert a fiatalember határozottan állítja, pozitívan kell felfogni mindazt, ami vele történt.

– Az senkinek nem lenne jó, ha feküdnék az ágyban, és azon keseregnék, hogy hová lett a kezem – fogalmaz. – A baleset az ötéves kislányomat viselte meg a legjobban. Sokáig nem mert közel jönni hozzám, azt mondta, azért, mert apának nincs keze. Azzal vigasztaltam, hogy a kedvenc rajzfilmjében Patricknak sincs rendes keze, most apának is olyan a keze, mint Patricknak.

A balesetet jobb lenne minél hamarabb elfejteni, de nyilván ez nem lesz egyszerű. Richárd azt mondja, nem emlékszik rettenetes fájdalomra, csak arra, hogy sokkot kapott és ordibált. Miután a gép letépte a karját, még volt annyi ereje, hogy a telefonján megírja a feleségének, mi történt. Aztán jöttek a mentők, mondta nekik, hogy altassák el, mert nem bírja.

– Két napig ki voltam ütve az erős fájdalomcsillapítók miatt, de a feleségem azt mondta, hogy sírtam. A tévéből tudtam meg, hogy szerencsém volt, mert haránt csonkolás volt, ami elzárta az ereket. Aztán egyszer csak megfordult minden, azt éreztem, erősnek kell lennem. A gyerekekért, a családomért. Még nem tudom, hogy mit, de dolgozni akarok. Amíg táppénzen vagyok, szeretnék tanulni valami olyasmit, amit fél kézzel is lehet csinálni.