Nem kérnek a lightos sztrájkból Miskolcon

Nem született megállapodás a miskolci közlekedési dolgozók tervezett sztrájkjának elégséges szolgáltatásairól.

A szakszervezetek a törvényben előírt 66 százalékos mértékben szeretnék az elégséges szolgáltatásokat nyújtani a sztrájk idején, a Miskolc Holding Zrt. viszont ragaszkodik a 88 százalékos teljesítményhez. Zelenka László, a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezete elnöke szerint a munkáltató ajánlata egyenlő a nullával, hiszen annak alapján csak néhány járat esne ki a munkából, amit meg sem éreznének a miskolciak. Ráadásul a holding még pénzt is spórolna egy ilyen „lightos" sztrájkkal.

– A jó szakemberek elvándorolnak, mert a cég esztelenül takarékoskodik: 45 sofőr hiányzik a járatok normális működtetéséhez, helyettük a pihenőidőket feláldozva dolgoztatják a többieket. Csak a helyettesítésekre 2015. január–augusztus között 60 millió forint pluszpénzt fizetett ki a tulajdonos, most viszont mindössze nyolcmillió forinton vitáznak – ennyibe kerülne a dolgozók 3 százalékos béremelése – mondta miskolci tudósítónknak Zelenka László.

A szakszervezeti vezető közölte: tovább folytatják a tárgyalásokat a sztrájk feltételeiről, de egyre biztosabbnak tűnik a munkabeszüntetés. Ahhoz, hogy az elégséges szolgáltatás mértékére a szakszervezetek is konkrét javaslatot tehessenek, ismerniük kell a teljesítményadatokat, amelyeket a munkáltatónak át kell adnia a részükre. Az érdekvédők leszögezték, változatlanul elsősorban a munkavállalók jogos járandóságának kiharcolása a céljuk. Ha ez nem megy másképp, akkor megtartják a sztrájkot. Erről napokon belül határoznak, s akkor a munkabeszüntetés pontos idejét is ki fogják hirdetni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.