Nem hagyhatja el otthonát Simon Gábor

Ismét lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese, akivel szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – erősítette meg az Origónak vasárnap a volt szocialista országgyűlési képviselő ügyvédje, Nagy István. A Fővárosi Törvényszék jogerős döntése értelmében a tilalom a Simon ellen induló büntetőper ügydöntő határozatáig, tehát az elsőfokú ítélet kihirdetéséig hatályos.

Az Origo kérdésére Keresztes Imre, a KNYF vezetője azt is elmondta: létezik a bissau-guineai útlevél, amellyel bankszámlát nyitottak Simon Gábornak egy budapesti MagNet Bankban.

Simon Gáborról, az MSZP volt elnökhelyetteséről 2014. február elején derült ki, hogy több százmillió forintot tart egy bécsi számlán, és azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitottak számlát, amelyen szintén milliók vannak.

Keresztes Imre főügyész március 4-én jelentette be, hogy az ügyészség költségvetési csalás miatt vádat emelt Simon Gábor ellen. A főügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozza az egykori politikusra, akit hamis magánokirat nyolc rendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolnak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.