Mindvégig megőrizték úri modorukat a demonstrálók

Ez még nem tüntetés! Ez csak egy flashmob – tisztázta a helyzetet mindjárt az elején Szilágyi Kinga, a tájépítészeti kar dékánja néhány tucat fiatal gyűrűjében az Akadémia utca elején. Úri modorukat mindvégig megőrizték a humántárca épülete előtt a felsőoktatás átszervezéséről szóló döntés kihirdetésére várva.

Állítólag a rektor levélben kért mindenkit, hogy a Corvinushoz illő módon viselkedjen. Így a rekkenő hőségben az utcán ácsorogva telefonokon olvasgatták és adták tovább a híreket. Palkovics László államtitkár ugyanis csak a sajtót tájékoztatta, az érintetteket – dékánokat, dolgozókat, hallgatókat – nem. Ők mégsem sípoltak, pfujoltak, kiabáltak. Csak akkor kezdtek „köszönöm”-öt skandálni, amikor Palkovics, szóra sem méltatva az egybegyűlteket, széles mosollyal távozott.

Hegyesné Vecseri Beáta, az élelmiszer-tudományi kar dékánja egy önálló Budai Campusról álmodik
Hegyesné Vecseri Beáta, az élelmiszer-tudományi kar dékánja egy önálló Budai Campusról álmodik
Földi Imre

Szilágyi Kinga szerint minden integráció, minden átszervezés súlyos visszaesést jelent még akkor is, ha két egyenrangú intézményről van szó, hiszen szerződéseket, oktatási programokat kell módosítani. Örült ugyan a hírnek, miszerint a Budai Campus épületeit felújítják, csak azt nem értette, hogy hosszú évek mellőzöttsége után miért éppen most kerül rá pénz. Az oktatási piacon megszerzett helyzeti előnyéből bizonyosan veszít a Budai Campus, a hallgatók ragaszkodnak a Corvinus-diplomához. Ez nem egyszerű névváltás –tette hozzá a tájépítész kar dékánja.

– Nagyon meg lennénk lepve, ha a minisztériumi döntést nem követnék tiltakozások – jelentette ki Hegedűs Attila, a kertészettudományi kar dékánja. – Végig bíztunk az észérvek erejében, de csalatkoznunk kellett. Nem tehetünk mást, mint hogy a jogos felháborodás mellé állunk.

– A távlati cél ezek után egy önálló élettudományi egyetem létrehozása a három budai kar erősségét ötvözve – vázolja a jövőt Hegyesné Vecseri Beáta, az élelmiszer-tudományi kar dékánja. A budai karok eddig ragaszkodtak a Corvinusszal alkotott egységhez, de ha ez felbomlik, akkor készek bárkivel „szövetségre lépni”. Ha az állatorvos-tudományi kar, illetve az erdészeti és faipari kar önállósodhat, akkor a nagy múltú Budai Campust is megilletné ez a lehetőség egy működésképtelen integráció helyett – állították.

A hallgatók között hirtelen szétfutott az ötlet, hogy vonuljanak a Lánchídra, és foglalják el azt. Néhányan meg is indultak, de az Akadémia előtt elakadtak, és bevárták a többieket. A megfogyatkozott csoport előtt Vecseri Beáta megvillantotta fanyar humorát: „Nem tudjuk pontosan, miről döntöttek, néhány netes portál szerint nem is itt vagyunk, hanem a Szalay utcában. Azt legalább tudjuk, hogy kik vagyunk?” Végül abban maradtak, hogy lesz folytatás: nem hagyják felszámolni a Budai Campust.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.