Nem bírta ki kampányolás nélkül a minisztérium

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerint a baloldali összefogásnak nem sikerült a mezőgazdasági termelőket érintő új ötlettel előállnia, hanem a jelenlegi kormány programjával kampányol. Ezt a minisztérium szerdán közölte az MTI-vel.

A közlemény szerint Mesterházy Attila MSZP-elnök, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelölt választási ígérgetései mögött nincs valós koncepció. A szocialisták a földbérleti pályázatok felülvizsgálatával kampányolnak - folytatták - , miközben 2010 tavaszán 45 000 hektár földet 30 bérlőnek osztottak szét pályáztatás nélkül, az elmúlt négy évben viszont a korábbi 600 bérlő helyett 6000 helyben lakó, állattartást vállaló családi gazdaság kezébe került föld. A szaktárca szerint a "Gyurcsány-koalíció" programjában feketén-fehéren most is ott áll: hatályon kívül helyeznék a földtörvényt és lehetővé tennék a külföldi társaságok földszerzését.

A VM szerint a baloldali összefogás akkor is nyitott kapukat dönget, amikor a nagy áruházláncokat kívánják rávenni arra, hogy több magyar terméket árusítsanak a jövőben, de a hazai élelmiszerek piacra jutását is számos intézkedéssel segíti a tárca és a kormány.
A VM az MSZP-kormánynak felrótta, hogy 2002-2010 között a magyar élelmiszeripar leépült, több száz termelői piac szűnt meg, a helyi előállítású élelmiszerek készítésével 2010-ben ötezer kistermelő foglalkozott, mostanra a számuk elérte a 11 ezret.

Hangsúlyozták, a kormány agrárpolitikájának eredményeként négy év alatt a magyar mezőgazdasági termelés 30 százalékkal bővült, és az elmúlt két évben történelmi rekordra, 8 milliárd euróra emelkedett a mezőgazdaság kivitele. "Hiába a 6-16 főt és két szarvasmarhát megmozgató, kampányszagú gazdatüntetés, nem hagyjuk, hogy az ország határára kitegyék a +magyar föld eladó+ táblát!" - fogalmaztak.

Mesterházy Attila kedden Nyíregyházán arról beszélt, a "kormányváltó szövetség" 5 százalékra mérsékelné az alapvető élelmiszerek áfáját, amely nem csak az alacsony jövedelműeken segít, hanem a fogyasztást is bővíti, továbbá fehéríti a gazdaságot, segíti annak eredményességét.

A baloldali összefogás pártjai keddi budapesti demonstrációjukon pedig egy új, átlátható állami földpályázati rendszert ígértek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.