„Nem akarok mosolygó szocialistát”

„Az idei három választást elveszítettük, de az is világos, hogy a választók az MSZP-t bízták meg az orbáni rendszer baloldali alternatívájának felépítésével” – értékelt Botka László a párt választmányának szombati ülése után. Állítása az első tagmondat miatt érdekes, hiszen a nyilvánvaló tényt kevéssé hangsúlyozzák az MSZP politikusai, inkább azt emelik ki, hogy a demokratikus ellenzék térfelén a szocialisták érték el a legjobb eredményt.

Noha a Szeged polgármesterévé negyedszer megválasztott Botka azon kevés baloldali politikus közé tartozik, akinek van oka örömre, a választmány előtt mégiscsak kiszakadt belőle: ekkora vereség után nem akar mosolygó szocialistát látni. Mint mondta, a politikában nem akkor kényszerül valaki térdre, ha legyőzik, hanem ha beletörődik. Márpedig mind a választmányban, mind a megyei elnökök tanácskozásán többen büszkélkedtek, hogy megyéjükben, településükön jobban szerepeltek, mint négy évvel ezelőtt.

Tóbiás József és Botka László. Merre indulnak?
Tóbiás József és Botka László. Merre indulnak?
Móricz-Sabján Simon

Botka kifogásolta, hogy Kunhalmi Ágnes – aki a választás másnapján csodálatosnak minősítette az eredményt –is a pozitívumokat emelte ki. A fővárosi pártelnök azután kért szót, hogy többen bírálták a budapesti MSZP teljesítményét. Válaszul hosszan sorolta, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük: a Fidesz megváltoztatta a választási rendszert, az Együtt–PM elzárkózott a teljes összefogástól, a helyette választott koordinált indulás csökkentette a részvételi kedvet.

Majd emlékeztetett, hogy az MSZP az EP-választáson harmadik számú baloldali párt lett a fővárosban, ezért rossz pozícióból kellett tárgyalnia a szövetségesekkel. Kunhalmi szerint így nem rossz eredmény, hogy javítottak 2010-hez képest, és az összefogás színeiben megválasztott helyi képviselők háromnegyede szocialista.

Forrásaink szerint Botka ezután jelezte neki, hogy nincs ok ünneplésre, mert Budapestet is elvesztették, de a kritika nem is elsősorban Kunhalminak szólt. A választmányi elnök elmondta: a koordinált indulás, Falus Ferenc jelölése és visszalépése nem a fővárosi MSZP hibája, az viszont igen, hogy nem volt elég erős ezt megakadályozni. Mivel Kunhalmi nyáron vette át a pártszervezetet, erről nem ő tehet, Botka – Kunhalmi újabb magyarázkodására – szóvá is tette: bár úgy tűnik, nem vette észre, de értékelésével valójában megvédte őt.

Forrásunk szerint Botka nem Kunhalmit okolta a vereségért, az viszont nem tetszett neki, hogy győzelemként próbálja meg eladni a kudarcot. Többen helyeselték, hogy a pártvezetés kimondta az összefogás végét, de voltak, akik megjegyezték: nem szabad háborúba bonyolódni a DK-val, mert sok önkormányzatban együttműködésre ítélték őket. Botka megfogalmazása szerint „összefogás nem, együttműködés igen”.

Lendvai Ildikó ezt úgy fordította le: házasság nem, félrelépés igen. Úgy tűnt, Lendvai is egyetért azzal, hogy építkezni kell, az összefogás önmagában nem megoldás. Azt a példát hozta, hogy ha három beteget egy kórterembe tesznek, attól még nem gyógyulnak meg, igaz, csupán attól sem, ha máshol lábadoznak.

Együtt: egyedül

Az Együtt nem készül pártszövetségre, mélyebb együttműködésre a DK-val és az MSZP-vel – közölte tegnap Szigetvári Viktor ügyvezető társelnök, hozzátéve: a PM-mel viszont fenntartanák szövetségüket. Elmondta, ahol a baloldal többséget szerzett az önkormányzatban, ott készek együttműködni, mindenhol máshol, így országosan is, önállóan politizálnak.

Szigetvári megjegyezte: pártjuk másfél éve jött létre, így nekik nem kell megújulniuk, hanem a magyar politika megújítását kell folytatniuk. Arra is kitért, hogy először indultak az alapító, Bajnai Gordon nélkül, és megállták a helyüket. Szerinte nem igaz, hogy a választók az MSZP-t jelölték volna ki az egyedüli baloldali párt szerepére.

A társelnök összességében kudarcnak minősítette az önkormányzati választást, bár igazán csalódott csak Pest megyei szereplésük miatt volt. Jelezte, hogy sok helyen az összefogás sem váltotta be a reményeket, igaz, Zuglóban győzelemre vezetett. A párt választmányában tegnap többen arról beszéltek: az Együttnek több helyen kellett volna önállóan indulnia. A párt vezetőit főleg Falus Ferenc jelölése miatt érte kritika vidéki politikusoktól. (B. D.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.