„Nem 2018-ban lesz a következő választás”

Az MSZP szociáldemokrata platformja arra számít, hogy a Fidesz bevezeti az elnöki rendszert, így nem 2018-ban lesz a következő fontos választás. Úgy látják, ideje, hogy a szocialisták elkezdjenek felkészülni erre.

Hiller István volt pártelnök, a platform vezetője úgy látja: nemcsak elképzelhető, hanem egyre valószínűbb is, hogy Áder János köztársasági elnök mandátumának lejártával a Fidesz át akar térni a prezidenciális rendszerre, így 2017-ben már a jelenleginél nagyobb hatalmú államfőt kell választani.

A politikus szerint erre utal a kormányzati szerkezet tavaszi átalakítása, és a jelenlegi kormánystruktúra már az elnöki rendszer tesztüzemmódja. Hiller úgy véli, a megnövelt befolyású Miniszterelnökség már most is azok felett a hatáskörök felett rendelkezik, amelyet később a köztársasági elnök gyakorolna „a régészettől a titkosszolgálatok felügyeletéig”.

Hiller azt javasolja pártjának, a következő hónapokban járja körbe és vitassa meg ezt a feltevést, majd miután megvizsgálta az előnyeit és hátrányait, alakítsa ki álláspontját az elnöki rendszerről.

„Nem akarom, hogy hirtelen meglepetés legyen az, ami feltételezhető” – mondta, hozzátéve, azt sem akarja, hogy a baloldalon szervezetlen, ostoba és kapkodó castingba fulladjon a köztársaságielnök-jelölt keresése.

A platform azt is javasolja, hogy az MSZP legyen a közvetlen, nép általi elnökválasztás pártján.

Hiller több más alapvető változtatást is javasolt az MSZP politikájában. Így azt, hogy a párt gondolja újra a segélyezésről és a közmunkáról alkotott véleményét. „Baloldali párt nem lehet a munkával megszerzett jövedelem ellen, egy baloldali párt előbbre valónak tartja a munkával megszerzett jövedelmet a segélynél” – jelentette ki. Szerinte a szocialistáknak harcolniuk kell a magasabb közmunkabérért, de nem mehetnek szembe a közmunkával, mint helyenként egyedüli munkalehetőséggel. Emellett jelezte, hogy néhány hónapon belül kialakítják álláspontjukat az állampolgári jogként járó garantált alapjövedelemről.

A szociáldemokraták azt is szeretnék elérni, hogy az MSZP hagyjon fel a kizárólag reagálásokra épülő politikájával, folytasson szisztematikus építőmunkát, amelynek eredményeként visszaszerezhetik a választói bizalmat, a kormányzóképességükbe vetett hitet. Hiller azt mondta: a jövőkép alapja a tudásalapú társadalom legyen. Egy kérdésre arról is beszélt, a Gyurcsány Ferenc által javasolt demokrata uniópártot nem tartja aktuális kérdésnek, most az MSZP-t kell megerősíteni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.