Réthelyi maradhat, nehéz idők jönnek az egészségügyre

Réthelyi Miklós is sorra került a kormányfőnél. Délelőtt értékelte ugyanis Orbán Viktor a nemzeti erőforrás miniszter, valamint tárcája munkáját. A találkozóra Réthelyi az öt terület államtitkára közül csak Hoffmann Rózsát, az oktatásért felelős politikust vitte magával a találkozóra. A miniszter, aki a találkozón "erősen lobbizott" azért, hogy az egészségügy átalakításáról ne rövid távú politikai, hanem szakmai érvek mentén szülessen döntés, a helyén marad.

A miniszterelnökség közleményt adott ki a találkozóról: eszerint Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytatott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel. A megbeszélésen elhangzott, hogy az euróválság miatt Magyarország nehéz időszak előtt áll, és hogy az euróválság hatásainak kivédése megszorító intézkedésekkel lehetetlen, ezért az ország átszervezésének felgyorsítására és elmélyítésére van szükség, amelyben továbbra is fontos szerep hárul a Nemzeti Erőforrás Minisztériumra. A találkozón Hoffmann Rózsa államtitkár is jelen volt. 

"Az elmúlt egy év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az új kormányzati struktúra beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és lehetővé tette, hogy az emberi értékek integrált módon jelenjenek meg a kormányzati döntéshozatal során" - áll a közleményben.

Orbán és Réthelyi az oktatási államtitkár részvételével áttekintette a felsőoktatási és a köznevelési rendszerről szóló törvények koncepcióit, és a közlemény szerint úgy döntöttek, hogy azokat a lehető legrövidebb időn belül a kormány elé terjesztik, annak érdekében, hogy a két törvény kora ősszel megszülethessen. A szöveg szerint a kormánytagok áttekintették az eldöntendő szakmapolitikai kérdéseket - köztük az egészségügy átalakításával kapcsolatos anomáliákat.

E témakörben is akadt megbeszélni való bőven. Azzal, hogy szerdán a kormány állást foglalt az önkormányzatok átalakításáról szóló koncepció egyes elemeiről, ismét kiéleződött a Fidesz erős emberei és az egészségügyért felelős államtitkárság között a vita az ágazat átalakításáról.

Lapunk úgy tudja: a kormányülésen kivették az "önkormányzati csomagból", és ezzel elnapolták a fővárosi kórházak sorsát érintő döntéseket, mert még a párton belüli poltikai vitákban nem sikerült dűlőre jutni. A kérdés továbbra is, hogy a fővárosi vagy a kerületi önkormányzatoknak legyen domináns szerepe az irányításban. A vita kimenetele befolyásolja a fővárosi önkormányzati kórházak sorsát is.

Van olyan kormányzati terv is, miszerint Budapesten sem lenne totális államosítás, csupán a közigazgatási hivatalból vezérelt állami irányítás, mint az ország egyéb területén. (A jelenlegi tulajdonosaiknál, az önkormányzatoknál csak az önálló szakrendelők, az alapellátás - a háziorvos, házigyermekorvos, fogorvos, iskolaorvos, védőnői szolgálat - megszervezése maradna.) Ez egyben azt is jelenti, hogy az egészségügyi rendszer közigazgatása a kormányhivatalokra, a szakmai jogalkotás pedig a tárcára maradna.

Ha ez a forgatókönyv valósulna meg, akkor az intézményeknek szinte közük sem lesz a Semmleweis Tervben vizionált térségi központokhoz. Azaz ezen ponton kétségessé válik a teljes terv megvalósítása. Az egészségügy átalakítása pedig újra megrekkedhet. A kormányzat ugyan deklarálta, hogy az egészségügyet nem érintheti további elvonás, Orbán Viktor a minap további költségvetést kigazító lépéseket jelentett be, így a jelenlegi összegnél több pénz biztosan nem lesz. Ebben az esetben elkerülhetetlen a Semmelweis Tervben leírtak alapján a kórházi rendszer szűkítése.   

A Népszabadság úgy tudja, éppen ezért Réthelyi Miklós a megbeszélésen arra kérte a kormányfőt, hogy az önkormányzati törvény módosításakor az egészségügy jövőjét meghatározó döntésekben a szakmai szempontok legyenek a meghatározóak. Az esetlegesen fölmerülő egyéb - de az egészségügyi ellátórendszer működtetését veszélyeztető - kérdésekről pedig egyeztessenek az egészségügyért felelős államtitkársággal.

A miniszter tájékoztatta a kormányfőt arról is, az ágazatban a bérviszonyok miatt már pattanásig feszült a helyzet. Így minden olyan hír, amely további jövedelemcsökkenést jósol, nem segíti a lakosság "zökkenőmentes" egészségügyi ellátását. Réthelyi Miklós ezzel a Matolcsy György tárcájánál készült Munkatörvénykönyv azon passzusaira utalt, amelyek részlegesen vagy teljes egészében megszüntetnék a bérpótlékokat. Az ágazatban dolgozók jövedelmének harmadát jelentik ezek a juttatások.  

A megbeszélés napirendjén szerepelt a szociálpolitika és a kultúrpolitika területeinek áttekintése, valamint a Magyar Állami Operaház leendő vezetőjéről szóló döntés. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumon belüli személyi döntések továbbra is a miniszter hatáskörébe tartoznak - hangsúlyozza a Miniszterelnökség.

Lapunk úgy tudja: a találkozón nem került szóba a miniszter távozása, Réthelyi Miklós egyelőre posztján marad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.