Négy képviselővel, hajnalban fejeződött be a parlamenti ülés

Az Országgyűlés szerdán reggel háromnegyed hatkor fejezte be a még kedden kora délután kezdődött ülésnapját. A képviselők utolsó napirendi pontként az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő törvények, alkotmányügyi bizottság által kezdeményezett módosítását tárgyalták.

A közélet tisztaságát beárnyékoló visszaélésekkel, valamint az állami vagyon megkárosításával összefüggő büntető és polgári perek gyorsítását célozza az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő törvények, alkotmányügyi bizottság által kezdeményezett módosítása - mondta Cser-Palkovics András, a testület fideszes alelnöke szerdán hajnali öt órakor, a javaslat általános vitájában a parlamentben.

A kormánypárti politikus az előterjesztést ismertetve úgy fogalmazott, feltétlenül szükséges a törvényes rend, a közbiztonság fenntartása és erősítése, illetve ezzel egy időben a néha nehézkesen, bürokratikusan működő peres eljárási rendszer lassúságának megszüntetése. Cser-Palkovics András össztársadalmi érdeknek, a korrupció elleni küzdelem legfontosabb mérföldkövének nevezte, hogy a különösen nagy vagyoni értékű, valamint a társadalom által nagy figyelemmel kísért polgári és büntető perek jogerős lezárása mielőbb megtörténjen.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága által kezdeményezett módosítás ezért létrehozza a kiemelt jelentőségű ügyek csoportját, amelyekre speciális szabályok vonatkozhatnak - fejtette ki.

Kiemelte: az eljárások felgyorsítását szolgálja az egyes eljárási határidők rövidítése, illetve az, hogy az ilyen ügyeket tárgyaló bírókat lehetőség szerint mentesíteni kell az egyéb ügyek alól. A fideszes képviselő szerint szintén a bíróságok tehermentesítését szolgálja, hogy az ügyészség megjelölheti, melyik bíróság előtt nyújtja be a vádiratot. Cser-Palkovics András hangsúlyozta továbbá, hogy a jelenleg hosszú évekig húzódó ügyek rövidülése az eljárás alá vont személyek számára is alapvető garanciát jelentenek.

Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti alelnöke úgy véli, a fenti elvekben egyetértés van a pártok között, azonban - mint mondta - "van egy-két olyan, a javaslat részét tartalmazó kérdés, amelyeket a következő napokban érdemes közösen is átgondolni". Cser-Palkovics András szerint ezért született az a döntés, hogy a különböző garanciális elemek érvényesülésének áttekintése érdekében egészen péntekig van lehetőség módosító javaslatok benyújtására.

Répássy Róbert államtitkár a kormány álláspontját ismertetve azt mondta, a javaslat illeszkedik a kormány programjába, ezért támogatják azt. Hozzátette: nem lehet olyan alkotmányossági problémát felhozni, amelyet ne lehetne kijavítani.

MSZP: alkotmányellenes a javaslat

Bárándy Gergely (MSZP) szerint a javaslat alkotmányellenes, a koncepciós büntetőeljárás alapjait teszi le. Sérelmezte, hogy a kormánynak nincs álláspontja a kérdésben. A képviselő megjegyezte, hogy a 386 képviselőből 4 van jelen a szerda hajnali általános vitában.

Elmondta: a társadalomnak arra van igénye, hogy a saját ügyeik felgyorsuljanak. A javaslattal privilegizált helyzetbe hozzák azokat, akik politikusként súlyos bűncselekményeket követnek el, és ez nem támogatható.

Hangsúlyozta, nincs olyan emberi jogokkal foglalkozó egyezmény, amely az eljárás teljes tartama alatt ne rögzítené a védelemhez fűződő alapjogot. Az 1972 előtti korszakhoz lépnének vissza, egy nem demokratikus állam jogrendszerét tükrözi a módosító indítvány - tette hozzá.

LMP: három baj van a javaslattal

Az LMP-s Dorosz Dávid szerint három baj van a javaslattal: ami benne van, ami nincs, és ahogy a Ház elé került.

Kifejtette: "déli szél" van a kormány vitorlájában, mert a Közép-afrikai "banánköztársaságokban" vannak ilyen büntetőtörvények. Hozzátette: erre utal a 48 órás védőtől való elzárás, a 120 órás őrizet, az ügyészség pedig szeret-nem szeret játékot játszhat a bíróságokkal.

A javaslat alkotmányellenes, ütközik az unió alapjogi chartájával, és olyan irányelvekkel is, amelyeket most dolgoznak ki - mondta Dorosz Dávid.

Cser-Palkovics András a vitában elhangzottakra úgy reagált: az állampolgároknak jogos elvárása, hogy a saját ügyeik felgyorsuljanak, de szerinte az is érdekli őket, hogy a kiemelt ügyekben is gyors döntés szülessen.

Ezt követően az elnöklő Lezsák Sándor szerda reggel, egy perccel háromnegyed 6 után lezárta a parlament keddi ülését. A Ház reggel 8 órakor folytatja munkáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.