Négy hónapon belül választ Pécs

Jogerőssé vált a Toller László cselekvőképtelenségéről hozott első fokú ítélet, így a kómában lévő politikus elveszti parlamenti mandátumát.

Tizenöt nappal ezelőtt a szigetvári bíróság cselekvőképtelenné nyilvánította a 2006. június 19-én autóbalesetet szenvedett, s azóta kómában lévő pécsi MSZP-s parlamenti képviselőt, Toller Lászlót. Az első fokú döntés csütörtökön jogerőssé vált, mivel Rodek Margit, a szocialista politikus ügygondnoka nem nyújtott be fellebbezést.

Az ügygondnok tudósítónknak elmondta, hogy a bíróság által felkért szakértők véleménye meggyőző volt, ezért nem látta indokoltnak a fellebbezést. (A szakértők egyébként azt állapították meg, hogy Toller olyan súlyos agytörzsi és agyféltekei sérüléseket szenvedett, amelyek tartósan és teljes mértékben alkalmatlanná teszik őt az ügyei vitelére.) Rodek Margit megjegyezte: ha az 59 éves politikus állapota javul, akkor lehet kérni Toller állapotának felülvizsgálatát.

Toller Lászlót 2006. tavaszán negyedszer választották meg országgyűlési képviselővé. A szocialista politikus cselekvőképtelensége miatt elveszíti választójogát és parlamenti mandátumát. Ezért négy hónapon belül választást kell kiírni Toller megüresedett országgyűlési képviselői helyéért Baranya 3-as számú választási körzetében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.