Négy helyről lövik majd fel a rakétákat Budapesten

Idén is legalább másfél millió nézőre számít az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság augusztus 20-án este Budapesten.

Idén a vízről három uszályról és a Lánchídról lövik fel a rakétákat, ennek fényében készítik a biztosítási tervet, amelyben fő szabály a másfél-két millió ember biztonsága, kiemelt védelmet kap a parlament és a rakpart Margit híd és Erzsébet híd közötti szakasza – mondta el a Kossuth rádiónak Bérczi László dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelője.

A nemzeti ünnep zavartalan lebonyolítását Bérczi László szerint egyértelműen támogatja a kormány operatív törzs felállításáról szóló határozata. A testületben intézkedésre jogosult szakértők dolgoznak, az egyszemélyi felelős vezető a társadalmi kapcsolatokért felelős államtikár, Kovács Zoltán – tette hozzá Bérczi László.

Augusztus 20-án este a tűzijáték idején a fővárosban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyolcvan munkatársa teljesít majd szolgálatot a rakparti szakaszon, munkájukat 20 speciális jármű és eszköz segíti, vidékről idén nem rendelnek fel kollégákat Budapestre. A szakemberek már felkészültek a nemzeti ünnep biztosítására földön, vízen és levegőben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.