Négy évet kapott egy volt MSZP-politikus

Vesztegetés miatt ítélték el Wieszt Jánost – a börtönbüntetés mellett vagyonelkobzással és pénzbüntetéssel is sújtották a volt szocialista képviselőt.

Első fokon négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta vesztegetés miatt Wieszt János volt szocialista politikust a Fővárosi Törvényszék hétfőn. Két vádlott-társát, aki ügyvéd, 2-2 év letöltendő börtönre és többmilliós vagyonelkobzásra ítélték.

Az ügyész Wiesztre hét évnél, két társára az ügyletekben való közreműködés miatt öt évnél hosszabb börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A védők bizonyítottság hiányára hivatkozva a vádlottak felmentését kérték. Wieszt János korábban az utolsó szó jogán csak annyit mondott, hogy nem követett el bűncselekményt.

A vádemeléskor a főügyészség azt közölte, egy vállalkozó 2010. május 17-én tett feljelentést Weiszt János, az MSZP akkori újbudai frakcióvezetője ellen, ehhez egy 2007-ben, rejtett kamerával készített felvételt csatolt. A felvételen látható, amint Wieszt János 2,2 millió forintot vesz át a feljelentőtől. A főügyészség közleménye szerint Wieszt János, az újbudai vagyongazdálkodási bizottság vezetőjeként, egy személyes találkozón pénzt kért azért, hogy az önkormányzat az üzlethelyiséget a vállalkozó tulajdonában lévő kft.-nek eladja.

A Wieszt-ügy 2010 tavaszán, a választási időszakban pattant ki egy videofelvétel nyilvánosságra kerülésével, amely szerint Wieszt János, az MSZP akkori helyi frakcióvezetője korábban, az újbudai vagyongazdálkodási bizottság szocialista vezetőjeként többmilliós csúszópénzt fogadott el egy önkormányzati üzlethelyiség eladása kapcsán. Wieszt János azóta is ártatlanságát hangoztatta, mondván a politika áldozata lett. A védelem pedig arra hivatkozott, hogy a felvételt manipulálhatták.

Az ügyészség 2010 júniusában gyanúsította meg Wieszt Jánost, akit előzetes letartóztatásba helyeztek, majd fél év elteltével házi őrizetbe került, ahol további 9 hónapot töltött. 

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint egy vállalkozó az általa korábban bérelt XI. kerületi üzlethelyiségre 2005 októberében vételi kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz. Ezután felkereste őt a másodrendű vádlott, B. Péter András ügyvéd – aki akkor a kerületi önkormányzat jogi bizottságának külsős tagja volt –, és azt vetette fel, hogy az adásvétel akkor jöhet létre, ha a vállalkozó átad neki 8 millió 250 ezer forintot. A vádhatóság szerint a jogász azt a látszatot keltette, hogy a pénzt az értékesítésről döntő embereknek továbbítja. Miután a vállalkozó ellenőrizte, hogy az ügyvéd önkormányzati kapcsolataira vonatkozó állításainak van alapjuk, a kért összeget 2005 őszén átadta neki. Nem sokkal ezután a vállalkozóval adásvételi szerződést kötött az önkormányzat.

A vállalkozó 2007 áprilisában egy általa bérelt másik önkormányzati ingatlanra is vételi kérelmet nyújtott be. Wieszt János – aki ekkor a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának elnöke volt – az ügyészség szerint a vállalkozótól kért személyes találkozón előbb 1,5 millió, majd 2,2 millió forint megfizetését kérte azért, hogy az önkormányzat az üzlethelyiséget a kft.-jének értékesítse. A vállalkozó 2007 júliusában – a rejtett kamerával rögzített felvétel tanúsága szerint is – átadta a kért összeget Wieszt Jánosnak. Az adásvételi szerződést 2007 októberében megkötötték. A rejtett kamerás felvétel 2010 májusában került fel egy videomegosztó portálra.

Az ügyészség egy Kosztolányi Dezső téri üzlethelyiség bérleti jogának értékesítésével kapcsolatos 2007-es ügyben két ügyvédet vádol millió forintos kenőpénz miatt. Az ügyvédek – akik ellen vesztegetést állítva elkövetett, befolyással üzérkedés a vád – tagadták bűnösségüket. 

Wieszt végül tavaly ősszel tett részletes vallomást, továbbra is tagadva bűnösségét: arra hivatkozott, hogy csak nyaralóra kellett kölcsön a pénz.

Wieszt János volt szocialista politikus az ellen folyó büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2014. január 13-án
Budapest, 2014. január 13. Wieszt János volt szocialista politikus az ellen folyó büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2014. január 13-án. Első fokon négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta vesztegetés miatt Wieszt Jánost a bíróság. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.