Négy pártelnök-jelöltjük van a szocialistáknak

A tisztújításra készülő Magyar Szocialista Párt elnökjelöltjei közül három, Tóbiás József, a politikai szervezet jelenlegi vezetője, Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese és Szanyi Tibor, európai parlamenti képviselő mutatkozott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttértekezleten Nyíregyházán szombaton.
Veres János, a párt nyírségi elnöke a küldöttgyűlést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a negyedik jelölt, Molnár Gyula, az MSZP országgyűlési képviselője is részt vett volna a bemutatkozáson, de elfoglaltsága miatt távol maradt a rendezvénytől.

Az országos elnökhelyettesi posztra ötödikként pályázik Tóth Bertalan, a párt másik parlamenti frakcióvezető-helyettese is, ő szombaton, a Népszavának adott interjúban jelentette be indulását a tisztség elnyeréséért. Veres János közölte azt is, hogy Tóbiás József részt vett volna a nyíregyházi sajtótájékoztatón, de egy másik megyei küldöttgyűlésre indult a nyírségi nagyvárosból.

A szabolcsi MSZP-s küldöttgyűlésen ismét Veres János választották meg megyei pártelnöknek, aki 2003-tól tölti be a tisztséget. A politikus 2005 és 2009 között pénzügyminiszter volt.

Három alelnököt is választottak a nyírségi küldöttek: Csabai Lászlónét, Nyíregyháza volt, nyugállományban lévő polgármesterét, Legény Zsolt országgyűlési képviselőt és Halmi Józsefet, Győrtelek polgármesterét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.