"A nő ne provokáljon, tegyen többet a háztartásért!"
Lívia 37 éves, háromgyermekes budapesti nő, akit 14 éve tart markában erőszakos férje. Számtalanszor menekült a mosdóba a férfi verései után, onnan híva a rendőrséget. A férj haragjától tartva kérte őket, mondják azt, hogy a szomszéd telefonált. A kiérkező rendőrök mégis mindig egy szobában beszéltek vele és a férfival. A férj egyszer a helyszínre érkező rendőrök előtt ütötte meg. „Azt mondta, hogy csak egy szóváltásunk volt, mire én azt mondtam, hogy hazudik. Erre ő ököllel az arcomba vágott. A rendőrök közénk álltak, de egyébként nem intézkedtek. Annyit mondtak csak, hogy jelentsem fel” – emlékszik vissza Lívia egy 2010-es esetre.
Líviát 2011-ben egy hónapon keresztül mindennap megverte a férje, mire végül egyszer sikerült úgy telefonálnia, hogy a rendőrség pont akkor érkezett a helyszínre, amikor a férje verte. A három kiérkező rendőr közbeavatkozott, a férfit a rendőrőrsre szállították. Másnap azonban szabadon engedték, további intézkedés nélkül. A rákövetkező évben a férfi úgy megütötte Lívia fejét, hogy a nő agyrázkódást szenvedett. “Az utóbbi négy évben sokszor hívtam a rendőrséget, és kértem őket, hogy tegyenek valamit” – mesélte Lívia, akinek mindig csak azt mondták, hogy addig nem tehetnek semmit, amíg vér nem folyik.
Ezzel a történettel kezdődik a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet magyarországi családon belüli erőszakot vizsgáló jelentése, amely a fenti történetre is utalva az "Addig, amíg vér nem folyik: védtelenség a családon belüli erőszak ellen Magyarországon" címet viseli. Meglepően nagy arányban idézték ugyanis a bántalmazott nők ezt a mondatot – mondta el érdeklődésünkre a jelentés szerdai bemutatásakor Gauri van Gulik, a Human Rights Watch globális nőjogi részlegének vezetője.
A jelentés 29, családon belüli erőszakot elszenvedett nővel Budapesten, Kaposváron és Szolnokon 2012 decembere és 2013 júliusa között készített interjún alapszik (a jelentésben álnéven szereplő áldozatok már többnyire menhelyeken éltek). Interjút készítettek továbbá egy parlamenti képviselővel, ügyészekkel és bírókkal, rendőrségi nyomozóval, minisztériumi tisztségviselőkkel, jogászokkal, tudományos munkatársakkal, női szervezetek képviselőivel, menhelyek dolgozóival, védőnőkkel és szociális munkásokkal is.
A bántalmazott nők, jogászok, menhelyi dolgozók és rendőrök egészen brutális bántalmazásokról számoltak be – olvasható a jelentésben. Késekkel, baltákkal, kardokkal szúrt és megvágott, terhesen megütött és megrúgott, megerőszakolt, botokkal, babakocsikkal, vasrudakkal és vastag kábeldarabokkal vert nőket írtak le, törött orral és koponyatöréssel, fészerbe ruha nélkül bezárt, erkélyről kidobott, külvárosi elhagyatott környékeken az éjjel közepén kirakott áldozatokról meséltek.
Az egész társadalom nem érti
A családon belüli erőszak elleni küzdelem komoly akadályokba ütközik Magyarországon: ebben szerepet játszik a családon belüli erőszak jelenségének és a lehetséges válaszoknak a társadalom egészére jellemző meg nem értése, a nők és a magyar társadalomban elfogadott szerepük értelmezése, valamint annak az egészen gyakori elfogadása (nők által is), hogy a nők elleni erőszak elkerülhetetlen – mutat rá a jelentés.
Egészen 2013 júliusáig a családon belüli erőszak nem volt még bűncselekmény sem: egy fajtája volt csupán a testi sértésnek, a jogi lépések kezdeményezését pedig a rendőrség és az ügyészség helyett az áldozatra hagyták – emlékeztet a Human Rights Watch.
2013 júliusától önálló tényállás lett a Büntető törvénykönyvben a családon belüli erőszak, a büntetőeljárást pedig már az ügyésznek kell kezdeményeznie, nem az áldozatnak. – Mindez komoly előrelépést jelent, sajnálatos módon azonban a tényállás nem vonatkozik azokra a nőkre, akik nem élnek együtt a bántalmazóval, ráadásul a bűncselekmény csak többszöri (legalább kettő) bántalmazással valósul meg – mutatott rá Lydia Gall, a Human Rights Watch kelet-európai részlegének vezetője, a jelentés szerzője. Problémának nevezte azt is, hogy a mai napig nem született meg egy átfogó nemzeti stratégia a családon belüli erőszak kezelésére vonatkozóan Magyarországon. – A rendőrség számára léteznek utasítások a családon belüli erőszakkal kapcsolatban, azokhoz hasonlatosakat azonban nem találunk az ügyészek, a bírák, az egészségügyi és a szociális munkások esetében – fogalmazott.
Félnek, hogy még rosszabb lesz
Nők gyakran arról számoltak be a Human Rights Watch-nak, azért nem tesznek feljelentést a bántalmazóik ellen, mert félnek, hogy az csak még több erőszakot szülne. A 25 éves, kétgyermekes kelet-magyarországi Ágnes bántalmazásai akkor kezdődtek, amikor férjét a munkáltatójától való sikkasztással vádolták meg, és amely miatt a férj Ágnest hibáztatta. A férfi gyakran verte, rugdosta és megfenyegette a nőt, hogy elvágja a torkát, ha fel meri venni a rendőrséggel a kapcsolatot.
„Nem mertem a rendőrséghez fordulni attól való félelmemben, hogy ha rájön, hogy megtettem, megöl. Amikor az utcán vert vagy kizárt a házból télen egy szál köntösben, még a szomszédaink sem mertek beavatkozni, mert ők is annyira féltek tőle. A férjem egy nagyon erőszakos ember” – mesélte a nő a jogvédő szervezetnek. Menhelyi dolgozók pedig arról számoltak be, hogy a – különösen kisebb, vidéki közösségekben működő – családsegítő és gyermekjóléti szolgálatoknál dolgozó szociális munkások gyakran kapnak fenyegetéseket vagy telefonhívásokat családon belüli bántalmazóktól.
Az Országos Bírósági Hivatal egy munkatársa arról számolt be a Human Rights Watch-nak: az sem ritka, hogy azok a nők, akik eredetileg büntetőeljárás megindítását kezdeményezik, fenyegetések, félelem, vagy bántalmazóikkal való kibékülésük miatt később a vádakat visszavonják.
Tétlen rendőrök, bizalmatlan áldozatok
A bántalmazott nők rendőrséggel szembeni bizalmatlansága komoly akadálya az erőszakoskodásokról szóló feljelentés megtételének – hívja fel a figyelmet a jelentés. Kifejezetten mély a roma származású nők bizalmatlansága a rendőrséggel szemben az általános roma közösséggel szembeni hátrányos megkülönböztetés miatt. Ez tovább csökkenti az esélyét annak, hogy a rendőrséghez védelemért folyamodjanak.
Különösen kisebb településeken nem ritka, hogy a bántalmazó és a rendőr ismeri egymást. Egy kelet-magyarországi menhely két dolgozója így számolt be erről: „Sok az olyan nő, aki kis falvakból vagy kisebb vidéki településekből jön hozzánk, ahol bántalmazó partnerük gyakran vagy ivócimborája a helyi rendőrnek, vagy egyéb szoros kapcsolat fűzi össze vele, például régi iskolatársa. Tapasztalatunk szerint a családon belüli erőszak kezelése az ilyen esetekben abból áll, hogy a rendőr kimegy a helyszínre, megveregeti a bántalmazó hátát, miközben a nőt felszólítja arra, hogy ne provokáljon és tegyen többet a háztartásért.”
A 33 éves, kis faluban élő Veronika, aki nemrég érkezett a menhelyre – késsebekkel és ostorcsapásokkal a testén, valamint a torkán kard vágta hegekkel –, azt mesélte: „Mindenkit ismert a városban, és senki nem merte őt kérdőre vonni. Jóban volt a rendőrökkel, úgyhogy olyankor, amikor hívtam a rendőrséget, miután brutálisan bántalmazott, azt mondták nekem, hogy »addig, amíg vér nem folyik«, nem fognak közbelépni. Aztán már nem telefonáltam. Hát ezek után te nem veszítenéd el a bizodalmad ezekben az emberekben?”
A Human Rights Watch által dokumentált ügyek nagy többségében a rendőrség válaszlépései nem voltak megfelelőek: hanyagok, vagy egyenesen ellenségesek voltak. Egy esetben a rendőrség még meg is fenyegette az áldozatot, hogy kiskorú gyermekének veszélyeztetése miatt feljelenthetik azért, mert „hagyta magát” a férje által bántalmazni – emelte ki Lydia Gall.
A legtöbb megkérdezett nő azt mondta, hogy az általános rendőri reakció a történtekre az volt, hogy nem tudnak, vagy nem akarnak beavatkozni „addig, amíg vér nem folyik.” Egy menhelyi dolgozó egy olyan, 2011-es esetről számolt be, amikor bejelentést tett arról, hogy a szomszédját a partnere éppen megerőszakolja. A rendőrség elhárította aggodalmaskodását.
„Ez egy annyira durva eset volt, amelynek előzményeként a nőt úgy megverték, hogy a csípőcsontja is eltörött. Mikor kihívtam a rendőröket – ahogy azt nekem később elmesélte –, épp akkor jött ki a kórházból begipszelt lábbal, mire élettársa szétfeszítette a lábát és megerőszakolta. Mondtam a rendőröknek, hogy segélysikoltásokat hallok, de azt mondták, hogy akkor telefonáljak, ha vér folyik. Mondtam a telefonkezelőnek, hogy nem láttam, mi történt, mert én a szomszéd lakásban lakom. A rendőrség azt mondta, hogy ha nem láttam a bántalmazást a lakásomból, akkor az valószínűleg nem is lehet olyan komoly.”
A 35 éves Erika egy dél-magyarországi kisvárosból arról számolt be a Human Rights Watch-nak, hogy férje brutálisan bántalmazta és megerőszakolta, eltörte az orrát és kitépte a haját. A 2012 márciusában történt esetet a következőképpen mesélte el:
„Az anyósom hívta ki a rendőrséget és két férfi rendőr jelent meg körülbelül 30 perc múlva. Úgy szégyelltem magam, még a szétszakított ruhámat is átvettem mielőtt odaértek. Nem akartak bejönni, és mondták nekem és a férjemnek, hogy menjünk ki. A férjemmel beszéltek, velem nem. A férjem tagadott mindent és azt mondta, hogy őrült vagyok és hogy csak egy szóbeli vitánk volt. A rendőrök csak annyit mondtak a férjemnek, hogy ne legyen annyira durva legközelebb. Hogy mondhattak ilyent, amikor látták az összezúzott arcomat és a vérző orromat?”
A 28 éves ózdi Borbálát egyszer a férje nagyon megverte és látható zúzódások voltak az arcán. A rendőr megkérdezte tőle, hogy mi történt. „Kővé dermedtem és nem mondtam semmit, de a férjem azt mondta, hogy ő ugyan kicsit iszogatott, de én voltam az agresszív. Nem is fáradtak azzal, hogy engem is megkérdezzenek arról, hogy mi történt. A rendőr az arcomba mondta, hogy rendben van (egy nőnek) pár pofont kapni.”
Elvesszük a gyerekedet!
A megkérdezett nők azt is elmondták, azért is vonakodtak a bántalmazásokról bejelentést tenni, mert féltek, hogy elveszíthetik gyermekfelügyeleti jogukat. A Human Rights Watch ugyan nem dokumentált olyan esetet, amelyben egyértelműen megállapítható lett volna, hogy nők a családon belüli erőszak miatt vesztették volna el a gyermekfelügyeleti jogukat, több olyan esettel is találkoztak ugyanakkor, amelyekben a rendőrség és a gyermekjóléti szolgálatok a nőket a „gyermek veszélyeztetése” miatt a gyermekfelügyeleti joguk elvesztésével fenyegették meg.
A 32 éves, háromgyermekes Rita szülővárosában a gyermekjóléti szolgálathoz fordult segítségért erőszakos partnere miatt. „Miután elmondtam az esetem, a szociális munkás egy hónapot adott nekem megoldani a helyzetemet, egyébként kiskorú veszélyeztetése miatt fennállt a gyermekem elvesztésének veszélye.” A szociális munkás ezen kívül további segítséggel vagy tanáccsal nem szolgált Ritának arról, hogyan oldja meg a helyzetét.
Virágnak, a 37 éves háromgyermekes anyának, aki egy északkelet-magyarországi faluban él, 2012 tavaszán egy meglehetősen fűtött vitája volt a férjével. Amikor a férje elkezdte a lakásban lévő bútorokat zúzni, Virág a rendőrséghez fordult, akik a helyszínre mentek és megkérdezték, szeretne-e a férje ellen feljelentést tenni. Ő nem látta értelmét, de mivel a háztartásban gyermekek is voltak, a rendőrség bejelentést tett a gyermekvédelmi hatóságoknál.
„Behívtak a gyermekjóléti szolgálat irodájába, és azt mondták, ha a férjem magatartása nem változik, vagy el nem hagyom, elveszik a gyermekeimet. Ezt követően a férjem tudta, hogy bármit megtehet velem, mert nem fogom a rendőrséget hívni a hatóságoktól való félelmem miatt.”
Erzsébetet, egy 42 éves miskolci nőt a férje 2000 óta ütötte és verte mindennap. Egy különösen durva verés során 2010-ben a férje eltörte Erzsébet karját, ami miatt feljelentette a rendőrségen bántalmazásért és három kiskorú gyermekük veszélyeztetése miatt.
„A rendőrség azt mondta, hogy azért csinálom mindezt, mert tulajdonrészt akarok az ingatlanából. Mondtam a rendőrnek, hogy én gazdagabb vagyok, mint a férjem, akkor meg a rendőr azt mondta, hogy kiskorú veszélyeztetéséért eljárás fog ellenem indulni, mert hagytam magam a férjem által bántalmazni. Ettől megijedtem, megváltoztattam a véleményem, és már nem akartam a férjemet feljelenteni kiskorú veszélyeztetéséért. Nem akartam elveszíteni a gyermekeimet.”
Az orvosok nem kérdeznek
A Human Rights Watch azt is megállapította, hogy az egészségügyben dolgozók általában véve nem biztosítanak megfelelő ellátást a családon belüli erőszak túlélőinek, különösen nem kérdeznek a sérülések keletkezéséről, nem dokumentálják az egészségügyi iratokban az áldozat állításait a támadásokról vagy az elkövetőkről, és nem tájékoztatják az áldozatokat az egyéb jellegű segítségnyújtás lehetőségeiről. Néhány olyan esetet is dokumentáltak, amelyben az orvosi segítséget kérő, családon belüli erőszakot elszenvedő nőket az orvosok nem kérdezték arról, sérüléseiket hogyan szerezték.
Júlia, a 34 éves egygyermekes anya négyhetes terhes volt, amikor az első verését elszenvedte. „A férjem az udvarra vitt és a fejemet kezdte el ököllel verni a szomszédok előtt. Senki nem avatkozott közbe. Aztán a földön hagyott véresen. Elmentem a kórházba kezelésért, de az orvos nem kérdezett arról, hogy hogyan szereztem a sebeimet, csak felírta a sérüléseket. Egyáltalán nem érdekelte.”
Egy másik nő, Erzsébet elmesélte, hogy bántalmazást jelentett be ugyan, de az orvos nem nyújtott segítséget. A férje úgy nekivágta a falnak, hogy két lábujja eltörött, és miután ököllel arcba verte, az orra is elkezdett vérezni. Amikor Erzsébet még sokkos állapotban és zúzódásokkal teli aznap éjjel a kórházba ment, azt mondták neki, ne hisztizzen. “Még mondtam is az orvosnak, hogy a férjem vert meg, de az egyetlen dolog, amit mondott nekem (az orvos), az volt, hogy hagyjam abba a hisztit. Nem tett feljelentést, pedig direkt megkértem rá.”
A Human Rights Watch szerint a feljelentéstételi kötelezettség kifejezetten visszatartja az egészségügyi szolgáltatást nyújtókat attól, hogy az áldozatokat sérüléseik eredetéről kérdezzék. Dr. Erős Erika, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet vezetője arról tájékoztatta a Human Rights Watch-ot, hogy „Sok orvos nem is akar tudni róla (a családon belüli erőszakról), mert ha egyszer az orvos tudomást szerez róla, köteles feljelentést tenni.” Az orvosok félnek attól, hogy a családon belüli erőszak feljelentése aztán egy hosszú büntetőeljárást eredményez.
Menhelyi dolgozók is hasonló hozzáállást tapasztaltak az egészségügyi dolgozók részéről. „Részben ez azért van, mert az orvosok nem akarnak egy sokszor több évig húzódó eljárás részévé válni, ami miatt aztán gyakran távoli helyekre kell utazniuk tanúvallomást tenni.”
Ritkán adnak ki távoltartó határozatot
A rendőrségnek lehetősége van megelőzési célból egy 72 órára szóló távoltartó határozatot hozni abban az esetben is, ha erőszakos cselekmény még nem történt, és az áldozat a határozat meghozatalát nem is kérvényezi. Ennek ellenére, a kutatók azt találták, hogy, hacsak a sérülések nem túl súlyosak, a rendőrség az áldozattól megköveteli a hivatalos panasztételt, mielőtt a távoltartó határozatot meghozná.
A védelmet kereső nők az igazságszolgáltatás rendszerében is akadályokba ütköznek. Némely bíróság csak egészen súlyos sérülések esetén rendel el távoltartó határozatot, és akkor, ha az áldozat a büntetőeljárásban megkívánt bizonyító erővel rendelkező bizonyítékot tud nyújtani (amely egyébként nem feltétele a polgári távoltartó határozatoknak), vagy pedig a távoltartást csak nagyon rövid időre rendeli el. A hanyag és elhárító rendőrségi reakciók miatt pedig igen kevés eset jut el ügyészi szakba.
Nincs hová menniük
Magyarországon léteznek ugyan menhelyek, de egyrészt nincs elég férőhely, másrészt nincsenek a családi erőszak áldozataira kifejezetten specializálódott menhelyek. Az egész országban működő 14 “krízisközpontként” ismert menhelyen összesen 122 férőhely áll rendelkezésre a családon belüli erőszak áldozatai számára, de csupán 28 férőhely van titkosított címen. A többi férőhely nyilvános anyaotthonokban, vagy azokhoz kapcsolódó lakásokban, valamint családi átmeneti otthonokban található. A Human Rights Watch vizsgálata során mindegyik intézményi formában átlag 1-2 szobát számolt 4-7 ággyal, míg a titkosított helyen lévő szálláson 7 szobát 28 férőhellyel.
A jelentés rámutat: az ENSZ azt ajánlja, hogy minden állam biztosítson minden tízezer lakosa után egy menhelyi férőhelyet. Az Európa Tanács feljegyzése szerint az állam köteles biztonságos szálláslehetőséget biztosítani régiónként minden tízezer lakos után, igény szerint egy családnak járó hellyel. A 10 millió körüli lakosú Magyarország a nemzetközi elvárásoknak nem tesz eleget, és még körülbelül ezer férőhelyet kellene biztosítson – hangsúlyozza a Human Rights Watch jelentése.
- Azok az emberek, akiknek a segítségnyújtás lenne a feladatuk - rendőrök, orvosok, ügyészek, szociális munkások - gyakran magukra hagyják az áldozatokat, akik nem látnak más lehetőséget, mint visszamenni bántalmazójukhoz, aminek következtében további erőszakot szenvednek el – summázta a tapasztalatokat Lydia Gall.
Magyarország nem tesz eleget saját iránymutatásainak sem
Magyarországnak egyértelmű nemzetközi emberi jogi kötelezettségei vannak a nők erőszaktól való védelmével kapcsolatban - hangsúlyozza a jelentés. A családon belüli erőszakra nem megfelelően reagáló rendőrség, az elkövetők számonkérésének és büntetésének gyakori hiánya, az elégtelenül működő menhelyek, kapcsolódó szolgáltatások, és az áldozatok támogatási rendszere azonban összességében azt eredményezi, hogy Magyarország nem tesz eleget egyrészt nemzetközi emberi jogi kötelezettségeinek, másrészt a saját vonatkozó iránymutatásainak sem.
A Human Rights Watch ezért javaslatokat fogalmazott meg a parlament és a kormány számára. A magyar Országgyűlést felszólítja arra, hogy módosítsa a 2013. évi családon belüli erőszakra vonatkozó büntetőjogi tényállást és a 2009. évi, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényt, annak érdekében, hogy az ENSZ családon belüli erőszakkal kapcsolatos jogalkotásra vonatkozó iránymutatásának megfelelően mindkét törvény vonatkozzon de facto élettársakra, tekintet nélkül arra, hogy együtt élőként be vannak-e hivatalosan jelentve.
A kormánytól azt várják: hozzon létre egy nemzeti akciótervet a családon belüli erőszak elleni küzdelem érdekében, felhasználva női szervezetek, menhelyek, egészségügyi dolgozók és egyéb ellátórendszerek dolgozóinak hozzájárulását, és biztosítsa a családon belüli erőszakkal foglalkozó szakmák dolgozóinak folyamatos és naprakész oktatását.
A közigazgatási tárcától azt kérik: adjon ki egy egyértelmű iránymutatást ügyészek és bírák számára a 2013.évi, családon belüli erőszakkal kapcsolatos új büntetőjogi tényállás alkalmazására vonatkozóan, és biztosítsa az ügyészek és bírák ezzel kapcsolatos képzését. A Belügyminisztériumnak azt javasolják: biztosítsa a rendőrtisztek rendszeres és naprakész képzését a 2009. évi, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény alkalmazásával kapcsolatban, a rendőri képzés tananyagában pedig szerepeljen egy vonatkozó képzési rész a családon belüli erőszakról. A humántárcától pedig azt kérik: biztosítson egy megfelelő és biztonságosan működő menhelyi hálózatot a családon belüli erőszak áldozatai számára, különös tekintettel a menhelyek nemzetközi ajánlásoknak megfelelő számára.
A humán tárca szerint jó úton járunk
Az állam továbbra is határozottan elutasítja a kapcsolati erőszakot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a jelentésre reagálva. Szerintük a jelentés utólag is megerősíti, hogy szükséges és jó irányba mutató lépés volt a kapcsolati erőszak önálló büntetőjogi tényállás létrehozása a 2013. július 1-ével hatályba lépett új büntető törvénykönyvben. Jelezték: a szervezet ajánlásai részben rámutatnak azokra a problémákra, amelyek a korábbi szabályozás gyengeségeiből fakadnak, az öt hónapja életbe lépett szabályozás tapasztalatait pedig értelemszerűen még korai lenne tudományos módszerességgel feldolgozni.
A tárca közleménye szerint a szervezet képviselői korábbi találkozóikon jelezték, hogy nem átfogó képet akartak alkotni a magyar jogszabályi környezetről, hanem egy-egy kirívó példán keresztül ösztönözni a kormányt további intézkedések megtételére. Az Emmi az egyeztetéseken több ténybeli tévedés javítását, illetve más országokban tapasztalt jó gyakorlatok megosztását kérte a Human Rights Watch-tól, amely erre ígéretet tett - fűzték hozzá.
Hangsúlyozták: az állam határozottan elutasítja a kapcsolati erőszakot, a bántalmazóknak bíróság előtt kell felelniük tettükért, s ha a bántalmazott kéri az ellátórendszer segítségét, az áldozatok védelmére, segítésére, a krízishelyzetek rendezésére minden esetben lehetőség van.
A rendőrség visszautasítja a jelentésben foglaltakat
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) visszautasította a szervezet jelentésében foglaltakat, álláspontjuk szerint a Human Rights Watch számos ténybeli tévedésre épít, állításait hitelesen nem azonosítható forrásokra hivatkozva fogalmazza meg, egyes véleményeket kiragadva általánosít.Közleményük szerint a jelentés közzétételét megelőzően az ORFK-n fogadták a Human Rights Watch képviselőit, és több valótlanságra felhívták figyelmüket.
A jelentés hiányolja az átfogó nemzeti stratégiát vagy irányelvet, miközben 2004-ben a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájával összefüggő feladatokról kormányhatározat jelent meg, amely a családon belüli erőszak megelőzése kapcsán kilenc pontból álló intézkedési tervet is meghatározott - mutat rá az ORFK. A közlemény felidézte, hogy a kormány idén szeptemberben elfogadta a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát, amelyben ugyancsak több hivatkozás található a családon belüli erőszak kezelésére.
Az ORFK közölte, a jelentés kiemeli, hogy a korábbi büntető törvénykönyv (Btk.) nem határozott meg különálló, a családon belüli erőszakra vonatkozó tényállást. A rendőrség jelezte: a Btk.-ban kimerítően és pontosan szerepeltek azok a törvényi tényállások, amelyekbe valamennyi családon belül elkövethető jogsértés beilleszthető, s azok a jelentésben foglaltaknál sokkal szélesebb körben fedték le a büntetendő fizikai, pszichikai bántalmazást vagy elhanyagolást. Ugyanez megjelenik egy ORFK utasításban is, amely kimerítően határozza meg a családon belüli erőszak fogalmát - tették hozzá.
A rendőrség számos helyen pontatlannak nevezte az új Btk. kapcsolati erőszakra vonatkozó elemzését is. Kifejtették: a jelentés megfogalmazásával ellentétben a jogszabályban szerepel a sértettek között az elkövetéskor vagy korábban egy lakásban, közös háztartásban élő volt élettárs is. A hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális kényszerítést és szexuális erőszakot a Btk. súlyosabban bünteti a hozzátartozó bántalmazásánál.
Valótlanságnak tartja az ORFK a rendőrök családon belüli erőszakkal összefüggő képzetlenségét is, indoklásuk szerint a témakörrel foglalkozó állami támogatású nemzeti képzési program utoljára egyéves projekt keretében valósult meg 2010-ben. Az ORFK konkrét ügy ismeretének hiányában érdemben nem tudja vizsgálni azon állításokat, miszerint "teljes mértékben semmibe veszik" a családon belüli erőszak eseteiben tett feljelentéseket vagy nem hallgatják meg a bántalmazott nőt. A rendőri intézkedések ellen panasszal lehet élni, akár több fórum igénybevételével is - jegyezték meg.
