Ne legyen ajánlószelvény, ne legyen kampánycsend!

Az Országos Választási Bizottság a szankcionálás lehetőségének hiányában „hatástalannak” látja munkáját, és javaslatokat tett a választás rendjének megváltoztatására. Fölöslegesnek tartja az ajánlószelvények gyűjtését és a kampánycsend intézményét is.

Átalakítaná az ajánlószelvények rendjét az Országos Választási Bizottság (OVB) a korábbi sok visszaélés miatt, és a kampánycsend intézményét is újragondoltatná a jogalkotóval. A testület a június 7-i európai parlamenti választás tapasztalatairól készített országgyűlési beszámolójában saját ügyrendje megalkotásához is törvényi felhatalmazást kér.

Az OVB kedd esti ülésén 4:1 arányban fogadta el a négyoldalas beszámolót, melyben azt állapította meg, hogy az EP-választáson a választásban részt vevő polgárok, jelöltek, szervezetek valamennyien a törvényes keretek között gyakorolták jogaikat. (Az OVB kilenc tagból áll, a döntésnél öten voltak jelen, közülük a KDNP-s delegált, Vejkey Imre nem fogadta el a beszámolót, és különvéleményt fűzött a dokumentumhoz.)

A dokumentumot csütörtökön küldik meg az Országgyűlésnek, hogy még az őszi ülés első napjaiban a képviselők elé kerülhessen.

Az OVB sérelmezte, hogy volt határozata, amelyet nem vettek figyelembe, eltiltó döntésük ellenére volt jelmondat, amit tovább használtak.

Ez, véleményük szerint az ilyen típusú OVB-döntések „hatástalanságára" világít rá. Utaltak arra, hogy egyetlen szankció van a testület kezében a jogsértés folytatása esetére; az, ha megsemmisítik az eredményt.

A testület 53 határozatot hozott a kampánycsend témájában, ebből 32-ben kampánycsendsértést állapítottak meg. (Az egyik OVB-határozat 63 kifogás esetében állapított meg kampánycsendsértést.) Jelezték azt is, hogy a jogsértések „elkövető nélküli" megállapításának valószínűleg alig van visszatartó ereje. Felhívták a figyelmet arra: ha a kampánycsend intézményét nem törli el a jogalkotó, akkor meg kellene teremtenie a jogszabályi alapját az azonos tényállású ügyek összevonhatóságának, egyesítésének.

Kedvezőtlen új tapasztalatként rögzíti a beszámoló, hogy az egyik OVB-be delegált tag 16 alkalommal maga nyújtott be indítványt a testületnek, és egyúttal részt is vett saját beadványa elbírálásában. (Az OVB nem nevezte meg a beszámolóban Novák Elődöt, a Jobbik delegáltját.)

Az OVB szerint ez a jelenség a testület szakmai munkáját erőteljesen pártpolitikai irányba tolja el, ezért indokoltnak látják e helyzet jogszabályi rendezését. Szükségesnek tartják annak a kizárását is, hogy a választási bizottság határozatát a testület tagja jogorvoslattal támadhassa meg - ennek a jogellenességét a Legfelsőbb Bíróság ítélete ugyan alátámasztja, de jogszabály nem zárja ki.

A beszámoló készítői jogalkotási javaslatokat is tettek az Országgyűlésnek, így például megerősítették a 2006-os választások után megfogalmazott álláspontjukat, amely szerint az ajánlószelvények rendjét el kellene törölni, és egy kauciós megoldással (letétbe helyezett összeggel, ami a bejutási küszöb átlépése esetén visszajárna) kiváltani, vagy az érvényességet technikailag és jogilag jobban ellenőrizhető ajánlási ívekkel felváltani.

Az OVB arra is javaslatot tett a beszámolóban, hogy a „különböző választástípusok alkalmával a választási bizottságokba delegált tagok kompetenciája kizárólag az adott választással kapcsolatos ügyekre terjedjen ki".

Szabályozást igénylő kérdésnek mondták azt is, hogy a választási bizottság tagjai egyes ügyekben eljárhatnak-e önállóan, vagy csak testületi felhatalmazás alapján.

A dokumentumot az OVB jelenlevő tagjai közül egyedül elutasító Vejkey Imre azzal indokolta döntését, hogy a testület a beszámolóban nem a tényeket közölte, hanem az szubjektív minősítéseket is tartalmaz. Sikerként könyvelte el ugyanakkor, hogy kikerült a tervezetből egy olyan jogalkotási javaslat is, amely a külképviseleti szavazásra, valamint a választókerületi rendszer módosítására vonatkozott, tehát „nincsen semmi köze az EP-választáshoz".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.