„Ne költsenek el százmilliárdokat suttyomban!”

Nem fordulhat elő, hogy a tervek szerint 2017-ben induló társasági adóból (tao) befolyó megújított sporttámogatás révén még egyszer úgy költsenek el több százmilliárd forintot a magyar sportra, hogy annak pozitív hatásait nem látni - az MSZP legalábbis ebben reménykedik.

A mostani tao-rendszer révén 200 milliárd forintot átláthatatlan módon tapsoltak el. Nem lehet tudni milyen mechanizmusok alapján döntöttek a pénzek elosztásáról, hova mentek és milyen módon költik el a pénzeket - mutatott rá Bárány Balázs az MSZP elnökségi tagja ma délelőtti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus azt követelte, hogy a 2017-től induló „tao 2-t ne suttyomban találják ki páran”, a kidolgozásába vonják be a szakmai és a civil szervezeteket, valamint az ellenzéket is. Elmondta, kapitális hibának és elfogadhatatlannak tartják, hogy nem cáfolt hírek szerint a tao 2-t „majd az üresen kongó stadionok fenntartására is lehet költeni”. Bárány Balázs szerint ezt a pénzt az utánpótlásra kellene fordítani.

A szocialista elnökségi tag azt is firtatta, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár egyáltalán részt vesz-e a sportfinanszírozással kapcsolatos döntésekben. Bárány Balázs szerint ugyanis a prioritások meghatározásában és a források szétosztásában a miniszterelnöknek és közvetlen környezetének van szerepe. Szóvá tette azt is, hogy hatmilliárd forintért sportcsarnok épül Orbán Viktor falujában, Felcsúton. Miért mindig Felcsút? - kérdezte, hozzátéve: mit tud ez az 1600 fős Fejér megyei falu, hogy az elmúlt hat évben közel húszmilliárd forintot kapott sportra a közösből.

Lehet, hogy nincs másról szó, mint hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, ähát még a pitiáner csalóké” - közölte.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.