Navracsics személyesen kampányolt a veszekedő Gémesi ellen

Vissza kell hozni Gödöllőt Magyarország térképére arról a szigetről, ahová a mindenkivel összevesző jelenlegi polgármester miatt került - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Liptákné Boros Andrea, a város Fidesz-KDNP-s polgármesterjelöltjének kedd esti választási fórumán.

A miniszterelnök-helyettes a gödöllői Erzsébet Királyné Hotel éttermében összegyűlt nagyszámú érdeklődő előtt úgy fogalmazott: a kormány a lehető legtöbb településen, így Gödöllőn is szövetségeseket keres országos programja megvalósításához. Olyan polgármesterekre és önkormányzati képviselőkre van szükség, akik jó barátként a Fidesz-KDNP jövőképével azonosulva helyben segítik a közös célokat - tette hozzá.

Kiemelte: e célok talán legfontosabbika a barátságos, igényes, ügyfélbarát állam megteremtése és az emberek közötti kapcsolatok minőségének javítása. Ha az állampolgárok az eddiginél könnyebben eligazodnak a hazai „intézmény-dzsungelben", ha nem kell szoronganiuk a nap mint nap rájuk váró sorban állás miatt, akkor egymással is nyugodtabbak, toleránsabbak lesznek - mondta kitörő taps kíséretében Navracsics, aki régóta ismeri Boros Andrea polgármesterjelöltet, s személyét garanciának tartja a város jó irányba fordulásához.

Navracsics Tibor kemény kritikával illette a 20 éve Gödöllőt vezető jelenlegi polgármestert, de a nevét (Gémesi György) egyszer sem mondta ki. Azt viszont elmondta, hogy a polgármester mostanra szinte mindenkivel összeveszett, egyetlen politikussal sem tudott hosszabb távon jó viszonyt kialakítani, ezért Gödöllő olyan szigetté vált, amit végre vissza kellene hozni Magyarország térképére.

A miniszterelnök-helyettes szerint nem igaz, amit a szocialisták állítottak, miszerint a Fidesz vezette kormány hatalomra kerülését követően szinte azonnal megvalósuló, tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígért . "Mi azt mondtuk, hogy kemény munkával, s csak évek elteltével lehet kivezetni az országot a válságból" - tette hozzá.

Hogy mennyire tudnak azonosulni az emberek a kormány jövőképével, azt a jelenlegi közvélemény-kutatási eredményekkel támasztotta alá Navracsics, aláhúzva: a Fidesz ugyanolyan népszerű, mint áprilisban volt. Arra a kérdésre válaszolva, hogy hogyan tudja a kormány támogatni a későbbiekben Gödöllőt, a miniszterelnök-helyettes elmondta: először a városnak kell eldöntenie, hogy milyen irányba kíván elmozdulni, s a kabinet segíteni fogja a helyi törekvéseket.

"Érdekeltek vagyunk például abban, hogy Gödöllő az agglomeráció kulturális fővárosává váljon, illetve hogy a lehető legtöbb nagy horderejű rendezvényt hozzuk ide a fővárosból" - húzta alá a miniszter. A közelgő soros EU-elnökség kapcsán kitért arra, hogy míg az MSZP korábbi elképzelései szerint szinte minden tanácskozást a parlamentben és a környező szállodákban tartottak volna, addig a Fidesz vezette kormány a Ferihegyről jól megközelíthető, reprezentatív gödöllői kastélyba szándékszik ezeket megrendezni.

A fórumon a közönség írásban leadott kérdései közül csak igen keveset válaszolt meg a miniszter, valamint a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, illetve a térség országgyűlési képviselője, Vécsey László, ám a válaszokból kiderült: a választás tétje Gödöllőn most az, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki város lesz-e a település.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.