Navracsics önvizsgálatot tartana

Meg kell vizsgálnunk, tettünk-e olyat, ami miatt lejt a pálya – nyilatkozta Navracsics Tibor azzal kapcsolatban, hogy az EU gyanakvással figyeli a mindenkori magyar kormányok tevékenységét. A miniszterelnök-helyettes szerint egy idő után visszaüt a kezdeményezőkre a Magyarország elleni fellépéssorozat.

Navracsics Tibor az m1 Az Este című műsorában arra a kérdésre, hogy miért lejt a pálya Magyarország felé, azt mondta: „ez egy bonyolult kérdés, nyilván ennek sok oka van, nekünk is meg kell vizsgálni, hogy tettünk-e olyat, ami miatt lejt a pálya” – közölte. Hozzátette: az elmúlt 8-9 évben a mindenkori magyar kormányok olyan lépéseket tettek, ami miatt az EU gyanakvással figyeli Magyarország cselekedeteit.

Most, egy gazdasági válság közepén, talán dupla szigorítással figyelik minden egyes mondatunkat – közölte a miniszter. Navracsics véleménye szerint most mindenkit figyelnek, aki bármit tesz. „Egy alaptörvény és egy sor sarkalatos törvény elfogadása egy amúgy is gyanakvással teli légkörben nyilván fokozott figyelemhez vezet, de én bízom benne, hogy a lényegi elemeit minden törvényünknek meg tudjuk védeni” – mondta. Hozzáfűzte, hogy a gazdasági helyzet javulása és az Európai Bizottsággal való folyamatos párbeszéd nyugtatni fogja a kedélyeket.

Arra az újságírói felvetésre, hogy az egyik EP-képviselő azt mondta, fel kell lépni a civilekkel együtt az Orbán-kormány ellen, Navracsics Tibor megjegyezte: az EP-képviselők sokszor erőszakosak, olykor hatásvadászok, de ezt csak a normális politikai vita részének tartja. Hozzátette: „meghallgatásokat szerveznek a különböző frakciók, de nincs konszenzus a baloldali pártok között sem, hogy meddig kell elmenni a Magyarország elleni fellépésben, nekem meggyőződésem, hogy egy idő után visszaüt a kezdeményezőkre az a fajta fellépéssorozat, amit Magyarországgal szemben folytatnak” – mondta.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök-helyettes kifejtette: Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse egy sajtótájékoztatón valóban tett utalást arra, hogy ő a maga részéről politikai előfeltételeket is szükségesnek tart a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdéséhez, de ezt az álláspontot a magyar kormány hivatalos formában még nem kapta meg. "Lehet, hogy a bizottságnak már van egy ilyen álláspontja, de ezt hivatalos formában nem közölték még velünk" – mondta Navracsics Tibor.

A közigazgatási változásokról szólva kifejtette: január 29-ig lehetett véleményezni a járási rendszer kialakításáról szóló tervezetet a közigazgatási minisztériumnál. A vélemények közül az egyik a szocialistáké volt. Felszólították a kormányt, hogy készítsen egy új, szakmailag vállalható koncepciót a járási rendszer kialakításáról, és azt bocsássa társadalmi vitára. Az MSZP egyik kívánsága teljesült, a társadalmi vita már elkezdődött, de a tárca nem vonja vissza, csak maximum módosítja a tervezetet.

Navracsics Tibor a részletekről elmondta Az Estében, hogy a megyei kormányhivatal megmarad, és lesz mellette egy járási hivatal. Azok az emberek kerülnek át jelentős részben, akik ma az önkormányzatoknál látják el a járási feladatokat. Hozzátette: „a járási kormányhivatal vezetője nem politikus lesz, ezért is nem választott ember, ő egy beosztott, aki azért felel, hogy az államigazgatási tevékenység hatékonyan és magas színvonalon legyen ellátva” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy nem lesz-e korrupció ezekben a hivatalokban, Navracsics azt mondta, hogy „éppen azokat a gócpontokat szeretnénk megszüntetni, amik eddig a lazaságból adódóan, felelőtlenséget és így korrupcióra való hajlamot is kitermeltek. Egy minden eddiginél tisztább magyar közigazgatást szeretnénk létrehozni” – szögezte le a miniszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.