Navracsics máris törvényt nyújt be az átadás-átvételről

A kormányzati átadás-átvétel eljárási folyamatának és érdemi tartalmának meghatározása érdekében törvényjavaslatot nyújt be Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az új Országgyűlés megalakulását követően.

A fideszes politikus Bajnai Gordon miniszterelnöknek címzett nyílt levelében, amelyet hétfőn az MTI-hez is eljuttattak, az olvasható: törvényben indokolt rögzíteni, hogy az új és a leköszönő miniszterelnök, valamint az egyes miniszterek és szervezeti vezetők milyen formában, tartalommal és nyilatkozatok mellett adják át tisztségüket, mutatják be tevékenységüket.

Navracsics Tibor szerint az államháztartásról szóló törvényben leírt tájékoztatás sem tárgykörében, sem részletezettségében, sem hatályosságában nem ad elégséges információt, azaz semmilyen formában nem váltja ki a  tényfeltárást, ami a kormányzati munka felelős megkezdésének egyik legfontosabb feltétele. A fideszes képviselő arra is felhívja levelében a kormányfő figyelmét, hogy "az átadás-átvételi feladatok maradéktalan elvégzése természetesen az érintetteket egyéb, jogszabályból fakadó és - adott esetben - tisztségüktől történő megválást követően is terhelő kötelezettségektől és felelősségtől nem mentesíti".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.