Navracsics gyermekbarát országot vizionál

Összefogásra van szükség a gyermekbántalmazások súlyosságára való figyelemfelkeltésben, mert ez komoly társadalompolitikai kérdés - mondta Navracsics Tibor egy budapesti rendezvényen, amelyen Hatala József országos rendőrfőkapitány bejelentette: 2014 végéig minden megyében legalább egy kapitányságon gyermekbarát helyiségeket alakítanak ki.

Az Egyéves a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) gyermekbarát igazságszolgáltatás programsorozata című rendezvény alkalmából tartott családi nap sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kiemelte: a KIM kampányt indított, amelynek keretében kabalafigurájuk, KIMI és az egyszervolt.hu honlap segítségével játékos formában teszi közérthetővé az igazságszolgáltatást a gyerekeknek, a televízióban és plakátokkal is figyelmeztetnek a bántalmazások súlyosságára - tette hozzá. Rámutatott: az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) együttműködve azon dolgoznak, hogy a pedagógusképzésben is szerepet kapjon a gyermekbarát igazságszolgáltatás kultúrájának megismertetése, és a médiahatóság segítségével is szeretnék minél közismertebbé tenni ezt a kezdeményezést.

Navracsics megjegyezte: gyermekbarát jogi munkacsoportot alakítottak civil szervezetek részvételével, amely feltérképezi az akadályait annak, hogy "valóban gyermekbaráttá váljon az ország". Megemlítette, hogy ennek érdekében változtattak a jogszabályi környezeten és a hatósági eljárásokon, ezt a törvény elfogadása során párthovatartozás nélkül támogatták a képviselők.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter elmondta: a családon belüli erőszakról csütörtökön nyílt napon tárgyalnak civil szervezetekkel, és reméli, hogy a kidolgozott javaslat hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet. Miként azt is, hogy az osztályfőnöki órák, valamint a 2013 szeptemberétől kötelezően választható hit- és erkölcstan, illetve etikaoktatás segít a gyermekek jogtudatosságának növelésében.

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója elmondta: rádiós és televíziós felületeiken a KIM által kezdeményezett kampánynak felületet biztosítottak, műsoraikkal a kampány médiatámogatóivá váltak. Szólt arról is, hogy az M1 Kékfény című műsorában többször is beszámoltak a gyermekbarát helyiségek megnyitásáról és működéséről. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az ilyen és ehhez hasonló tartalmak a megelőzésben nagyon sok segítséget nyújthatnak. Kiemelte, hogy az M2-n gyermek- és ifjúsági csatornát indítanak, amely a 3-12 év közöttieknek sugároz műsorokat napközben, este pedig a fiatal felnőttek lesznek a célközönsége. Ez a csatorna is lehetőséget ad a KIM kampányában való részvételére - hangsúlyozta.

Hatala József országos rendőrfőkapitány arról beszélt, hogy az 1990-es évek elején már volt a rendőrségnek egy kezdeti próbálkozása a gyermekbarát helyiségek megnyitása terén. Céljuk, hogy e szolgáltatás tárgyi feltételeit év végéig biztosítsák minden megyében legalább egy helyen, 2014 végéig pedig minden kapitányságon. Beszámolt arról, hogy nem egy esetben a rendőrök a saját gyermekeik játékait vitték be a helységek kialakításához.

A rendezvény keretében az ENSZ gyermekjogi egyezménye által inspirált, harminc diák által készített képekből kiállítást szerveztek. A képek annak a programnak a keretében születtek, amelyet 2011 telén a kanadai nagykövetség, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és a Vizuális Világ Alapítvány indított.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.