Navracsics az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri

Nem tetszik a közigazgatási és igazságügyi miniszternek a Cozma-ügyben hozott verdikt, ezért az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kezdeményezi. A Fidesz 2003-ban még a bírósági döntéseket kritizáló szocialistáktól védte a bíróságok függetlenségét.

Az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a Cozma-ügy nyomán Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Darák Pétertől, a bíróságokat felügyelő Kúria elnökétől.

Navracsics Tibor ezt a veszprémi városi televíziónak adott, felvételről hétfő este 8 órától adásba kerülő interjúban mondta el kérdésre válaszolva – írja a 168 óra. A bíróság döntésének megítélését miniszterként nem befolyásolhatja véleményével – tette hozzá az interjúban.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter arra vonatkozóan kér szakértői véleményt a Kúria elnökétől, hogy az utóbbi időszak ítélkezési gyakorlata a társadalom elvárásainak megfelelő, kellő szigort mutat-e az olyan kiemelkedő esetekben, mint amilyen a Cozma-gyilkosság volt – közölte a tárcavezető sajtófőnöke.

Miniszter ilyen kéréssel egyébként nemigen szokott bírósági vezetőkhöz fordulni. Amikor 2003-ban a kormányfő egy nagy vitát kiváltó ítélet kapcsán ellenérzéseit fejezte ki, a főbíró hevesen tiltakozott, s a Fidesz is a bírói függetlenség védelmére kelt.

Az akkori ügy előzménye: a magyarcsanádi Gán testvérek másfél évet töltöttek minden ok nélkül előzetes letartóztatásban gyilkosság vádjával. Kiszabadulásuk után ügyvédet fogadtak, aki fejenként kétmillió forintos kártérítést kért. Egy szegedi bírónő azonban csak 1,2 milliót ítélt meg nekik, mert "átlagosnál primitívebb személyiségükből kifolyólag az elzárva töltött időt nem élték meg olyan pszichés károsodással, ami indokolta volna a kért kártérítés megítélését”.

Medgyessy Péter ezt követően nyilatkozta, hogy "nincs demokrácia, ha bárki kirekesztésre hívhat, primitívnek nevezheti embertársait”, de a kisebbségi biztos is felszólalt az ítélet miatt. Ez akkor kicsapta a biztosítékot, és Lomnici Zoltán legfelsőbb bírósági elnök visszautasította, hogy bárki beavatkozzák a független igazságszolgáltatás működésébe.

De felszólalt az ügyben Mádl Ferenc köztársasági elnök is, most regnáló utóda, Áder János pedig egyenesen úgy fogalmazott a parlamentben: „el a kezekkel a független intézményektől”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.