Navracsics az önzetlen közszolgákról

A közigazgatásban nem üzletemberek munkájára van igény - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Közszolgálat című havilapjának adott interjúban.

Navracsics Tibor a közigazgatásról szólva ebben kifejtette: korábban voltak törekvések arra, hogy piacosítsák a közigazgatást, de szerinte ezen a területen nem üzletemberek munkájára van igény, hiszen az egy teljesen más világ, más gondolkodásmóddal, világszemlélettel. "Itt sokkal nagyobb szerepe van az altruizmusnak, az önzetlenségnek, a csapatmunkának, annak, hogy az ember ne a saját, hanem a nemzet érvényesülését tekintse elsődlegesnek. Ezért azt is megkockáztatom, hogy a közigazgatási munka erkölcsileg magasabb rendű, mint az üzleti világ" - vélekedett.

Megerősítette, a megyeiek után 2013-ban létrejönnek a járási kormányhivatalok is. Erősíteni kell a jó hierarchiába rendezett, pontos munkavégzést, a jó közigazgatás ugyanis Magyarország versenyképességét is jelentősen javítaná - hangsúlyozta.

A tervezett igazságügyi reformra kitérve úgy fogalmazott: ennek a rendszernek is megérett a felülvizsgálata, mert az adófizetők úgy látják, nem hatékony az igazságszolgáltatás, elhúzódnak a perek, súlyos anyagi gondokkal küzdenek a bíróságok, az emberek pedig elégedetlenek a bíráskodás színvonalával, és azzal, ahogyan a bíróságokon bánnak a polgárokkal.

Az új alaptörvény néhány sarokpontot kijelöl ugyan ezen a területen, ám a tárcavezető komoly vitákra számít nyáron és ősszel. Az új szabályozást a parlament őszi ülésszakán fogadják majd el. A részletekről annyit mondott, hogy a munkaügyi bíróságokhoz hasonlóan önálló szervezetrendszert kaphat a közigazgatási bíráskodás, és várhatóan létrejönnek közigazgatási bíróságok. Álláspontja szerint célszerű lenne a jelenleg az Alkotmánybíróságnál meglévő, önkormányzati rendeletekkel kapcsolatos jogköröket átadni ezeknek az intézményeknek.

A kormányzati koordinációért is felelős Navracsics Tibor a miniszterek között adódó esetleges nézeteltérésekről szólva elmondta: ha vita alakul ki a kormányülésen, a miniszterelnök mondja ki a végső szót. "Nyilvánvaló, hogy a témáktól függően nagyobb súlyt nyom a latban az, akihez az adott kérdés tartozik. Ha viszont a frakciószövetséggel kell egyeztetni, akkor könnyebbséget jelent, ha olyan kormánytag beszél velük, akit maximálisan elfogad a képviselőcsoport" - fejtette ki.

Az új alaptörvénnyel kapcsolatban úgy fogalmazott, ennek 2012. január 1-jei hatálybalépésével megkezdődhet a stabil, demokratikus Magyarország története.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.