Navracsics: Moszkva mindenképpen felelős a helyzetért

Nem a lezuhant maláj utasszállító esete indokolhatja az Oroszország elleni szankciók harmadik körének bevezetését, hanem az uniós tagállamok elkeseredettsége, hogy a szankciók előző körének életbe lépése óta Oroszország semmi sem tett a helyzet rendezésére, sőt tovább eszkalálódott a válság - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Navracsics Tibor emlékeztetett: az uniós külügyminiszterek már eldöntötték, hogy szükség van a szankciók újabb körére, amely az eddigi legsúlyosabb lépés, hiszen ez egy-egy ágazaton belüli teljes bojkottot jelent. A pénzügyi és a védelmi szektorban, az úgynevezett kettős felhasználású eszközök tekintetében, valamint egyes érzékeny és innovatív technológiák tekintetében bevezetendő bojkottról van szó - magyarázta. Hozzátette: az uniós külügyminiszterek felkérték az Európai Bizottságot, hogy csütörtökig fejezze be az ezzel kapcsolatos előkészítő munkát, majd arról kell dönteni, hogy szükség van-e az Európai Tanács rendkívüli ülésére az ügyben.

Navracsics Tibor szerint bár az uniós tagállamok Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatai bonyolultabbá teszik a helyzetet, hiszen minden ország a gazdasági szempontjait tartja szem előtt, az uniós tagállamok között konszenzus van a szankciók ügyében.

Úgy látja, a múlt héten lezuhant maláj utasszállító esete abból a szempontból fordulópontot jelent, hogy az eddig radikálisabb állásponton állók igazolva látják nézetüket, a mérsékeltebbek pedig radikálisabbá váltak, utóbbira példaként említette Hollandiát.

Navracsics Tibor arra is kitért, hogy nincs ugyan olyan közvetlen bizonyíték, amely Oroszországra hárítaná a jogi felelősséget a maláj utasszállító ügyében, de politikai felelőssége mindenképpen van a kialakult helyzetben, mert folytatja a szeparatisták ellátását hadieszközökkel.

A miniszter hangsúlyozta: fontos kérdés, hogy a szankciók bevezetése ténylegesen közelebb visz-e a megoldáshoz, és valóban veszélyt jelent, hogy e lépések miatt Oroszország Ázsia felé fordul. Ugyanakkor Moszkvának szüksége van azokra a termékekre, amelyeket most bojkott alá helyezhetnek - tette hozzá.

Az is aggodalomra ad okot, hogy Oroszország milyen lépéseket tesz a szankciók hatására - mondta. Miután Moldova aláírta a szabadkereskedelmi megállapodást az unióval, Moszkva gyakorlatilag betiltotta az onnan érkező gyümölcsimportot, ami nagyon érzékenyen érinti a moldovai gazdaságot - idézte fel. Hozzáfűzte: fennáll a veszély, hogy a szankciók miatt Oroszország olyan intézkedéseket tesz, amelyek az európai gazdaságokat súlyosan érintik.

A gázai konfliktussal kapcsolatban Navracsics Tibor arról beszélt, hogy az uniós tagállamok álláspontja egységes: mindkét fél esetében elítélik az erőszakot. Az EU azonban egyelőre nem látja, hogyan kapcsolódhatna be aktívan a béketeremtésbe, jelenleg ennek a lehetőségét vizsgálják - mondta a tárcavezető.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.