Navracsics jelölése: Mit várnak ezektől?

Az Orbán-kormány ámokfutásáról tájékoztatja Brüsszelt a Független Előadó-művészeti Szövetség - csak hogy tudják, kit neveznek ki EU-biztosnak.

Mit várnak egy olyan tagállam képviselőjétől, amelynek kormánya illiberális demokráciát épít? - többek között ezt kérdezi Brüsszeltől a Független Előadó-művészeti Szövetség abban a nyílt levélben, amit az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjainak írt Navracsics Tibor EU-biztosi jelölésével kapcsolatban.

A lapunkhoz eljuttatott levél szerzői emlékeztetnek rá, hogy a kormány az elmúlt négy évben eltávolította a "köztársaság" szót hazánk nevéből, valamint jelentős mértékben csorbította a magyar polgárok jogait: elkobozta magánnyugdíjukat, felszámolta jogbiztonságukat, eltörölte és tetszés szerint módosítható gumi-alaptörvénnyel helyettesítette alkotmányukat, saját szócsövévé alakította a negyedik hatalmi ág, a közmédia javát. 

Felróják továbbá a kormánynak, hogy saját soraiból száműzte, képviselői között nevetséges létszámra redukálta a nőket, másodrendű polgárnak tekinti az időseket, a melegeket, de főképp a romákat, ám számos, épp polgárjogi ügyben a történelemhamisításig menően szövetségre lép a parlamentben rendszeresen antiszemita és homofób hangnemben kommunikáló, a romákat országszerte rettegésben tartó szélsőjobbal.

A kabinet részvétlenül tűri - írják -, hogy milliók éheznek, vagy élnek emberhez méltatlan életet, miközben saját népszerűsítésére, politikai és magáncéljaira számolatlanul költi a milliárdokat. A legelesettebb, leginkább jogfosztott állampolgárok megsegítésén munkálkodó civil szervezeteket pedig nyilvános rágalmazással, a megfélemlítést célzó, a készenléti rendőrséget bevető razziákkal és adószámuk felfüggesztésével terrorizálja. Az Orbán-kormány bűnei között említi a szervezet azt is, hogy saját javára módosítja a választási rendszert.

A Független Előadó-művészeti Szövetség azt is kérdi a brüsszeli döntéshozóktól: milyen ifjúsági és oktatási politikát várnak egy olyan tagállam képviselőjétől, melynek kormánya az elmúlt négy évben államosította az oktatást, megszüntette az iskolák autonómiáját, színvonaltalan központi tankönyveket kényszerített rájuk; 18-ról 16 évre csökkentette az iskolaköteles kort, és drámai mértékben redukálta az ingyenes egyetemi férőhelyek számát, röghöz kötéssel nehezítve ezek elnyerését; az alulról építkező, hiteles szakszervezetek helyébe Mussolini autoriter korporatizmusára emlékeztető Nemzeti Pedagógus Kart állított fel, amelybe megkérdezés nélkül minden tanárt beléptet.

A nyílt levélben a kultúrpolitika területén történt legdurvább intézkedéseket is felsorolják, nevezetesen: felfüggesztették a magyar filmgyártást, hogy aztán egyetlen kézbe adják a területre szánt összes pénzt és döntést; szinte valamennyi színház irányítását saját embereik kezébe adták, óriási pusztítást végezve a legjobb teátrumokban; fojtogatják a teljes független színházi szférát, miközben számolatlan szórják a pénzt kedvenceiknek (köztük egy neonáci által vezetett, ilyen ideológiával pályázatot nyerő teátrumnak), és inkább támogatnak kolbászfesztivált, mint nemzetközileg is sikeres független csapatok munkáját; jogszerűtlenül felállítanak és alaptörvényébe foglalnak egy úgynevezett művészeti akadémiát.

A levél azzal zárul: "Talán tudják, hogy a magyar parlamentben a szélsőjobboldali Jobbik képviselője lett a kulturális és oktatási bizottság elnöke. E döntés egyértelmű üzenete, hogy hazánk képviselői ezt területet tartják a legkevésbé fontosnak. Az Önök biztosjelöltjének személye ugyanezen a területen vajon nem ugyanezt a filozófiát tükrözi-e? És nem ugyanezt tükrözné vajon bármilyen magyar képviselő jelölése erre a posztra Magyarország jelenlegi politikája mellett?"

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.