Napi tíz óra munka, hétvége péntektől - egy magyar cég meglépte

Nagyon bejött a négynapos munkahét bevezetése egy kis zempléni asztalos cégnél - írja a HVG.hu. A sikerhez nem kell sok áldozatot hozni a munkavállalónak, de a plusz egy szabadnapért megéri, vallják az érintettek. És a cégnél több dolgot tudnak elvégezni így, mint az 5x8 órás munkarendben.

A négy- vagy extrémebb esetben háromnapos munkahét révén elégedettebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb munkavállalók nemcsak a kevesebb megbetegedés miatt hajtanak hasznot a cégnek és a társadalomnak, hanem amiatt is, mert kreatívabbak, motiváltabbak, a tapasztalatok szerint jobban odateszik magukat a munkahelyükön. Vannak cégek, intézmények a világon, ahol kipróbálták vagy akár meg is tartották a munkaszervezésnek ezt a módját - és a HVG.hu talált egy magyar vállalkozást is, amelyik erre esküszik. Kényszerből vezették be, de nemhogy nem bánták meg, egyenesen áradoznak róla.

Az idén a hatvanat betöltő Kusinszki András olyan embernek tartja magát, aki folyton azon töri a fejét, hogy jobban ki tudná-e használni a cége meglévő adottságait. A fővárosban született, öndefinícija szerint famegmunkáló férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szegiben mégis „őslakosnak" számít, mivel gyerekkorában, majd az erdészeti középiskora alatt és után is rendre itt, a nagyszülőknél töltötte a nyarakat, és öt éve vett egy parasztházat magának a zempléni kis településen. Cége, a Nyakigláb Kft. pedig - hiába egészen pici famegmunkáló vállalkozás - bizonyos értelemben, a munkaerőgazdálkodásban a reformerek közé tartozik. A manufaktúrában január óta a heti 40 munkaórát nem a hagyományos 5x8 órában, hanem 4x10-ben teljesítik a mesterek.

Egy ideig annyi volt a megrendelésük, hogy alig győzték a munkát: volt, hogy beállított egy budapesti megrendelő, akiről kiderült, hogy Erdélybe, a nagyszülői porta rendbe tételéhez találta éppen őket, innen, Zemplénből a legalkasabbak erre a feladatra, de Szlovákiából, Galánta és Kassa környékéről is a megrendelők egymásnak adták a kilincset. Úgy futott a szekér, hogy a kerítésépítést alvállalkozókra kellet bízni. Aztán előbb az alválllakozókra nem volt többé szükség, majd már az is tisztes eredménynek számított, ha megrendelés csak kevessé csökkent. Kusinszki András statisztikái szerint a mélyrepülés pont azon a napon kezdődött el, amikor a kormány 2010 őszén bejelentette a magánnyugdíjpénztárak voltaképpeni kiüresítését, a vagyon zömének államhoz terelését. Azóta sokáig csak esett a kis zempléni vállalkozás. „Az emberek már nem drága kerítést csináltatnak, hanem ha volt is mit, félretettek a jövőre, vagy beforgatták azt valamilyen pénzfialó megoldásba" – vélekedik a faiparos.

Korábban is volt sok ötlete, de eztán rájött: ha talpon akar maradni, ki kell találtnia egy olyan rendszert, amiben a költségeit úgy tudja csökkenteni, hogy maga a rendszer, amit az utóbbi években szinte tökéletesre csiszoltak az asztalosmesterekkel, nem sérül. „Arról szó sem lehet, hogy én bárkit is elküldjek, mert ez a csapat összeállt. Ha én azt megbontom, soha többé nem lehet a kár már jóvátenni" – magyarázza. A fizetések lefaragásáról meg az a véleménye, hogy munkáltató ettől nagyobb illetlenséget a dolgozóival szemben nemigen tehet. „Emelni meg nem nagyon tudunk, így valamilyen más megoldáson törtem a fejem."

Most úgy véli, hogy „kínjában az embernek sok minden az eszébe jut"; így ötlötte ki a hétfőtől csütörtökig tartó, napi 10 órás munkaidőt is. Megbeszélte az emberekkel, mielőtt átálltak arra, hogy reggel 8 helyett 7-kor kezdődik a munka a manufaktúrában, az eddigi 30 perces ebédidő helyett beérik 15 perccel is, és így az eredeti 16.30 helyett 17.15-kor van vége a munkának. Cserébe viszont pénteken nem dolgoznak. Az egész átállás, elmesélése szerint, zökkenőmentesen meg is történt két hét alatt, a munkások elmondása szerint az egész olyan volt, mintha egy saját nyári/téli óraátállítást tartottak volna.

A cégvezető forintra pontosan nem számolta ki, hogy mennyi haszna származott a cégnek mindebből, de azt igen, hogy ezzel heti mintegy két óra passzív időt meg tudnak spórolni. A reggeli munkakezdés (legalább fél óra) így csak négyszer van egy héten, az ebédidő és az utána való újrakezdések ideje is úgy 45 perccel kevesebb, ahogyan a napvégi leállási idő (minimum 20 perc) is egy alkalommal így kiesik az egyenletből. Cserébe, hogy korábban jönnek és háromnegyed órával később mennek haza, övék a péntek. Azon pedig a munkások azt csinálnak, amit akarnak - jellemzően a háztájit művelik vagy szakemberek lévén otthon is azt csinálják, amihez a legjobban értenek: asztalosmunkát vállalnak saját zsebre. De több idejük van ügyet intézni, a családjukkal törődni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.