NAIH-01: Félmillióért vett rendszámot Péterfalvi új hivatala

Egyedi rendszámot szereltek fel Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének autójára. A rendszámcsere csaknem félmillió forintba került, de az elnök szerint ezt nem az adófizetők állták, az egyedi rendszám pedig jó reklámja lehet a januárban megalakult hatóságnak.

A Hirado.hu tudósítása szerint az új azonosító 435 ezer forintba került. A januárban megalakult hatóság vezetője, Péterfalvi Attila azt mondja: a mostani rendszámcsere nem került semmibe az adófizetőknek, mert állami hatóságként fizették be a pénzt az okmányirodába. "Állami szervek közötti pénzmozgásról van szó, ez nem jelent az állampolgároknak pénzkiadást" – mondta Péterfalvi Attila.

Az autón korábban hétköznapi rendszám volt, a hatóság azt így kapta. Az elnök úgy véli: az általa vezetett szervezetet még kevesen ismerik, az egyedi rendszám pedig jó reklám, hogy felkeltsék az emberek érdeklődését. "Azt gondoltuk, hogy minden eszközt és lehetőséget megragadunk a hatóság népszerűsítésére, ismertségének növelésére, és ez is egyfajta marketingeszköz" – közölte Péterfalvi.

Arra már nem tért ki Péterfalvi, hogy vajon mennyiben segíti a hatóság megismertetését az "NAIH-01" feliratot viselő rendszámtábla.

A Hirado.hu tudósításában kitérnek arra, hogy egyedi rendszámot több vállalat és állami hatóság is használ, a Fővárosi Gázműveknek, a BKV buszainak és a rendőrségnek is vannak olyan járművei, melyeket egyedi jelzéssel láttak el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.