Nagyot kaszál Papcsák a Nemzeti Bankban

Nem pusztán erkölcsileg, anyagi értelemben is nagyon megbecsüli a Fidesz a párt reneszánsz emberét, Papcsák Ferencet. A volt elszámoltatási kormánybiztos, utóbb volt zuglói polgármester ugyanis legújabb megbízatásával jelentősen nagyobb fizetést is kap.
Papcsák vezeti e hónaptól a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságát, ami azt is jelenti, hogy eddigi parlamenti mandátumától meg kell válnia az összeférhetetlenségi szabályok miatt. Emiatt elbúcsúzhat eddigi 897 ezer forintos fizetésétől is. De nincs oka bánatra: jegybanki tisztsége után havi 1,2 millió forintos jövedelem jár neki - írja a Blikk.

A nem elhanyagolható növekmény mellett ráadásul több ideje is lesz elkölteni a pénzt. Az MNB felügyelőbizottsága egyszer ül össze egy hónapban, tehát lehetséges, hogy nem is kell sűrűbben belátogatnia munkahelyére a politikusnak. A lapnak név nélkül nyilatkozó egykori fb-tag legalábbis ilyen tapasztalatairól számolt be: előre megkaptak minden anyagot, amelyet elolvastak, és egy alkalommal összegyűltek dönteni.

Papcsáknak ráadásul nem is biztos, hogy kell ilyesmivel vesződnie: Matolcsy György jegybankelnöki hivatalba lépése óta gyakorlatilag semmilyen valódi döntést nem bíztak a felügyelőbizottságra.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.