Nagyon aggódnak a kéményseprők

Az ötből négy szakszervezeti konföderáció közösen szólít fel mindenkit: támogassa a kéményseprőket, akik azért tiltakoznak, mert a kéményeket mostantól csak kétévente kell ellenőrizni.
Aggodalommal és fokozódó megütközéssel figyeli a kéményseprőipar átalakítására irányuló, a társadalom széles rétegeit érintő kormányzati intézkedéseket a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) – tudatja közös közleményében a négy konföderáció.

A július 1-jétől hatályos szabályozás szerint a jövőben a kéményeket – a jelenlegi évi egy helyett – csak kétévente egy alkalommal ellenőrzik, igaz, a lakosság számára ezt ingyen végzik el. Ezzel a még talpon maradt vállalkozásokat – amelyek a teljes anyagi ellehetetlenülés határára sodródtak – arra kényszerítették, hogy több száz jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkező kéményseprőnek a feladat és az árbevétel csökkenése miatt felmondjanak.

A kéményseprőipari közszolgáltatásban működő szakszervezetek és munkaadók számításai szerint a munkavállalók több mint felének kell távoznia, s ezzel nemcsak az állásukat elvesztő emberek, hanem mintegy 1200 családtag megélhetése is veszélybe kerül – figyelmeztetnek. Ezúttal az érdekképviseletek és a munkáltatók együtt emelik fel szavukat kéményellenőrzések ritkítása ellen, mert úgy vélik, a tervezett lépések a lakosság és munkavállalók számára egyaránt hátrányosak.

Ha a kéményseprők (katasztrófavédők) ritkábban ellenőrzik a kéményeket, számolni kell azzal is, hogy emiatt tragédiák, szén-monoxid–mérgezések sora következhet be – hangsúlyozzák. Úgy vélik, a magyar társadalom nem fogadhatja el, hogy kezelhetetlen veszélyhelyzetek alakuljanak ki.

A kéményseprőket képviselő szakszervezetek az e területen működő munkáltatókkal egyetértésben tiltakoznak a nemes hagyományokkal rendelkező kéményseprő szakma teljes ellehetetlenítéséhez, már-már a megszüntetéséhez vezető, ugyanakkor a lakosság biztonságát veszélyeztető kormányzati intézkedések ellen, s ennek megakadályozása érdekében népszavazást kezdeményeztek.

A négy konföderáció egyetért a kéményseprőipari szakszervezetek és munkáltatók célkitűzéseivel, ezért támogatásáról biztosítja az ágazat szereplőit, és összefogásra szólítja fel Magyarország valamennyi ágazati szakszervezetét. Mindenki mást is arra kérnek, ne legyen közömbös, támogassa aktívan a kéményseprők kezdeményezését, s védjék meg közösen gyermekeik, családjuk életét, otthonuk biztonságát.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.