Nagyobb adókedvezményt kérnek a miskolci cégeknek

A jelenlegi 1 millió helyett 2,5 millió forint bevételi összeghatárig mentesítené a miskolci vállalkozásokat az iparűzési adó fizetése alól az MSZP. Mindezt dr. Simon Gábor önkormányzati frakcióvezető jelentette be kedden Miskolcon, ismertetve azt a módosító indítványt, amelyet az új helyi adórendelet tervezetéhez nyújtottak be.

Ha a mintegy 50 millió forintos költségvetési vonzattal járó MSZP-s javaslatot nem tárgyalják, vagy elutasítják, akkor az Simon szerint egyértelmű beismerése annak, hogy a városvezetés által folytatott sikerpropaganda közönséges hazugság. Az eredeti előterjesztést, az ahhoz benyújtott módosítókat csütörtökön tárgyalja Miskolc önkormányzatának közgyűlése.

A szocialista politikus közölte: a fideszes városvezetés által benyújtott, az iparűzési adóról szóló új rendelettervezet – amellett, hogy 20 millió forintos bevételi összeghatárig adómentessé tenné az orvosi és fogorvosi vállalkozásokat – általánosságban továbbra is 1 millió forintos bevételi összeghatárig adna adómentességet a miskolci székhelyű, vagy telephelyű cégeknek. Ez nevetségesen alacsony összeg, hiszen már a szocialista városvezetés is 2 millió forintban állapította meg a limitet. Ezt csökkentette korábban 1 millió forintra a Kriza Ákos féle városvezetés, komoly terhet róva így nagyon sok, számítások szerint több ezer miskolci kis- és középvállalkozásra.

Dr. Simon Gábor emlékeztetett arra, hogy az önkormányzati törvény szerint a helyi adók bevételeit szociális feladatok finanszírozására kell fordítania az önkormányzatoknak. Csakhogy éppen tavaly döntöttek arról, hogy a szociális feladatok nagy részét az állam vállalja át, következésképen jóval kevesebb ilyen jellegű tevékenységre kell költenie Miskolc városának is. - Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a városvezetés sikerpropagandája szerint az elmúlt időszakban jelentősen nőttek a helyi adóbevételek, s Miskolc szerintük gazdaságilag is jobban teljesít, akkor érthetetlen, miért tartják még mindig a nevetségesen alacsony 1 millió forintos bevételi összeghatárt - kérdezte Simon Gábor, aki szerint a szocialista városvezetés idején alkalmazott 2 millió forintos limitet nem csökkenteni, hanem növelni kellett volna már annak idején is, hiszen szinte minden kis- és középvállalkozás éves bevétele meghaladja az 1 millió forintos szintet.

Amelyik nem, az vélhetően nem is életképes - tette hozzá.

A szocialisták éppen ezért arra tettek javaslatot módosító indítványukban, hogy az adómentességre jogosító bevételi összeghatárt a törvény által biztosított maximumban, azaz 2,5 millió forintban határozzák meg. Ez – a szakértőik számára rendelkezésre álló adatok alapján – mintegy 50 millió forintos bevételkiesést jelentene az önkormányzatnak. Simon szerint egy ekkora összeg nem jelenthet komoly terhet egy több mint tízmilliárd forintból gazdálkodó városnak, több ezer miskolci kis- és középvállalkozásnak azonban komoly segítség lenne.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.