Nagykövetségek gazdálkodását vizsgálja Budai Gyula

A berlini, a tel-avivi, a madridi, a moszkvai, a stockholmi és a ljubljanai magyar nagykövetség működését, illetve gazdálkodását is vizsgálja az elszámoltatási kormánybiztos.

Budai Gyula hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy a brüsszeli és a bécsi külképviselethez kötődő ingatlanügyekben feltárt visszaélések miatt rendelt el vizsgálatot más nagykövetségek esetében is.

Az MTI Hírcentrum szombaton tudta meg, hogy százmilliós sikkasztás, illetve hűtlen kezelés miatt nyomozást indított a rendőrség a brüsszeli külképviselet részére bérelt, de 2009-ben hónapokig igénybe nem vett épület ügyében, valamint azért, mert a bécsi nagykövetséghez tartozó lakások felújításánál a gyanú szerint túlszámlázás történt.

Az elszámoltatási kormánybiztos hétfőn közölte: a hat újabb nagykövetség esetében vizsgálni fogja egyebek mellett a külkereskedelmi képviseletek épületeinek bérleti szerződését; a nagykövetségeken foglalkoztatott helyi munkatársak munkaszerződését, bérezését; valamint a dologi kiadásokat, így például gépjárművekkel, utazásokkal kapcsolatos kifizetéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.