Nagykoalíciós megemlékezés Miskolcon

Miskolcon az idén is közösen ünnepeltek a politikusok március 15-én, Petőfi Sándor szobránál szombat délelőtt egymás után helyezték el koszorúikat a kormány, a kormánypártok és az ellenzéki pártok képviselői. Az ünnepségen Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter úgy fogalmazott: amikor szükséges, akkor nem ismerünk kétséget, meghátrálást, "összefogunk, hogy együtt állhassunk ki igazunkért és Magyarország jövőjéért". Mint mondta: elődeinkkel ellentétben bennünket már nem fenyeget idegen hadsereg, "azonban a nemzet egységére, az összetartásra igenis nagy szükségünk van". Sorsdöntő lehetőség előtt állunk, a "tét közösen elért eredményeink megőrzése és az ország fejlődésének biztosítása az elkövetkező négy évben is" - hangoztatta a miniszter.

A politikus a két-háromszáz ünneplő előtt azt mondta: 1848. március 15-e különleges pillanat volt történelmünkben, az akkori összefogás nyugalmat és fejlődést hozott Magyarországon, erőszaktól, vérontástól mentes forradalmunkat nem káosz, hanem egy legitim időszak követte, amely elvezetett az első szabad parlamenti választásokhoz.

Kitért arra is, hogy Széchenyi, Kossuth, Batthyány és politikustársai átgondolt és következetes törvényhozási munkával sikerre vitték ezt az embert próbáló feladatot, mert felsorakozott mögöttük a nemzet és egységes akarat támogatta őket, "amely megteremtette az alapot a modern Magyarország megalkotásához".

Párhuzamot vonva a 166 évvel ezelőtt történtekkel a miniszter a máról szólva úgy fogalmazott: négy évvel ezelőtt, ugyanúgy mint 1848-ban, "nekünk is hozzá kellett látnunk az ország újjászervezéséhez".

"Felelős minisztériumok alakultak, munkánkat nemzeti érdekek vezérlik" - tette hozzá, megjegyezve, hogy ez konfliktusokkal is járt, kezelni kellett "az unió bürokratikus, nehézkes, néha pedig egyenesen értetlen, sőt ellenérdekelt hozzáállását". Németh Lászlóné beszélt arról is, hogy megérte felvállalni a kormány döntéseiért kapott bírálatot, a közösen végzett munka eredményes volt, 1848 forradalmának egyik fő célkitűzése a nemzeti függetlenség volt, "nekünk is ezért kellett megküzdenünk, igaz, egészen másfajta függés ellen".

Az ünnepségen Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere egyebek mellett azt mondta: március 15-én a nemzetnek nem csak emlékeznie kell, hanem számvetést is kell tartania, hogy közelebb kerültünk-e Petőfi, Kossuth, Jókai és a márciusi ifjak által megálmodott szabad, igazságos közteherviselésen nyugvó és haladó Magyarországhoz. A mai március 15-én nemzeti múltunkból vesszük a példát a jelenben megért eredményeink megértéshez - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.