Nagykanizsa: Pedofil tanár után nyomoznak

Egy 12 éves nagykanizsai gyermek édesanyja tett bejelentést a rendőrségre még a hónap elején, hogy gyermeke iskolájának egy tanára tanítványaival szemben a normálistól eltérő magatartást tanúsít.
A kanizsahir úgy tudja, a bejelentő anyuka a gyermeke számítógépén zajló beszélgetésekből figyelt fel a feltehetően pedofíliára utaló nyomokra, és még a hónap elején bejelentést tett a nagykanizsai rendőrkapitányságon.

Az ügyben érintett tanár már nem először keveredett hasonló ügybe, előző munkahelyein is voltak vele gondok, ennek ellenére ismét tanítási lehetőséget kapott. A negyven körüli tanár nemcsak egy kisfiúval próbálkozott.

A helyi lap hivatalos tájékoztatást kért a megyei kapitányság sajtószolgálatától. Ezt a választ kapták a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatától: "A nagykanizsai Piarista Iskola igazgatója által az iskola egykori tanárával kapcsolatban tett, kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanújára utaló bejelentés alapján a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya feljelentés kiegészítését rendelte el, amely jelenleg is folyamatban van."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.