Nagy Imre-emlékplakettel hálálták meg Demjánnak a kiállását

Nagy Imre-emlékplakettet kapott Demján Sándor a mártír miniszterelnök nevét viselő társaságtól szombaton Budapesten. Az elismerést a nagyvállalkozó a szervezet húszéves működése alkalmából rendezett ünnepségen vette át szombaton a Magyar Nemzeti Múzeumban Balahó Zoltán elnöktől.

A vállalkozó a méltatás szerint azért kapta a díjat, mert munkájával és támogatásával sokat tett az egyesületért és Nagy Imre emlékének ápolásáért. Demján Sándor két üzlettársával 1996-ban döntött arról, anyagilag támogatják, hogy a Parlamenthez közeli Vértanúk terén szobrot állítsanak a mártírhalált halt miniszterelnöknek. Az indoklásban kitértek arra is, hogy a vállalkozó idén áprilisban tiltakozását fejezte ki a Kossuth térhez közeli - Varga Tamás alkotta - szobor tervezett elmozdítása ellen.

A Nagy Imre Társaság megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából emlékkonferenciát is tartottak. Bemutatták a szervezet alapítványa által kiadott dokumentumkötetet is, amelyben a társaság alapítójára, az egykori mártír miniszterelnök lányára, a 2008-ban elhunyt Nagy Erzsébetre emlékeznek. A 270 oldalas, fényképekkel illusztrált, interjúkat, nyilatkozatokat, cikkeket és visszaemlékezéseket tartalmazó, Vezérlő csillagom című közéleti emlékkönyvet Jánosi Katalin - Nagy Imre unokája, Nagy Erzsébet lánya - ismertette.

A dokumentumgyűjtemény Nagy Erzsébettől származó idézettel kezdődik: "Édesapám álma mindig az volt, hogy ez a magyar föld ne a széthúzó, hanem az összefogó, a tenni akaró és tenni tudó, a közös boldogulásért küzdő, elégedett, és többé már nem civódó, kesergő elégedetlenkedők országa legyen. (...) Csak egy kiegyensúlyozott társadalom adta harmóniát kívánhatunk, amit a politikai demokrácia, a szociális biztonság és a lelkek békéje teremt meg."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.