Nagy az egyetértés: kifizeti az egyházakat a Fidesz

Nyolc év után először van megegyezés a kormányzat és az egyházi szakértők között a zárszámadási törvényt illetően - mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára szerdán az MTI-nek adott interjújában.

Jövőre 757 millió forintot kapnak az egyházak a 2009-re vonatkozó egyházi közoktatási kiegészítő normatíva korrekciójaként, és több mint egymilliárd forint a szociális kiegészítő támogatás. Ezeknek a juttatásoknak a kiszámítási módjában volt nézeteltérés az állam és az egyházak között az elmúlt években, és ez a konfliktus szűnt most meg - magyarázta az államtitkár.

Szászfalvi László rámutatott arra: az előző kormányok alatt törvénytelenül visszatartott, 4 milliárd forintot kitevő egyházi közoktatási kiegészítő támogatás egy részét, 1 milliárd forintot az állam még az idén kifizeti az egyházaknak. A fennmaradó 3 milliárd forint kifizetésére a kormány az egyházakkal kötendő megállapodásban vállal majd garanciát. A következő mintegy 2,5 évben az összeg rendezésére van reális lehetőség - mondta.

A jövő évi költségvetés hozzávetőleg 4 milliárd forinttal többet juttatna az egyházaknak, mint az idei. Több mint 2 milliárd forinttal nő majd a tervek szerint a személyi jövedelemadó (szja) egyszázalékos felajánlásainak állami kiegészítése. 2011-ben egyébként még az úgynevezett 1+1-es rendszer lesz életben, tehát az állam még egyszer ugyanannyit tesz hozzá a hívek felajánlásához.

Mint mondta, az adójogszabályok gyökeres változáson mennek keresztül jövőre, ezért a tapasztalatok levonása után, 2012-re tervezik az szja-felajánlások állami kiegészítésének megváltoztatását. Stabil, kiszámítható, hosszú távú megoldásra van e tekintetben is szükség - hangsúlyozta, hozzátéve: ehhez az is hozzátartozik, hogy "minél kevesebb pénz menjen azon úgynevezett egyházaknak, amelyekről mindenki egyértelműen és világosan látja, hogy nem hitéleti tevékenység céljából jöttek létre".

Az egyházaknak járó további költségvetési növekedésként említette az egyházi épületek rekonstrukciójára szánt 1,2 milliárd forintot, e célra 2010-ben egyáltalán nem folyósított pénzt az állam.

Az államtitkár valószínűsítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a történelmi egyházak vezetőinek találkozója az adventi időszakra esik majd, csakúgy, mint a Schmitt Pál köztársasági elnökkel való megbeszélés. Mint mondta, ezek a találkozók, ahogy a szentszéki-magyar vegyes bizottsági tárgyalások is, alkalmasak arra, hogy a bizalom helyreálljon az állam és az egyházak között. Utóbbi testület megbeszélései "a partneri viszony szellemében zajlanak" - jegyezte meg.

Szászfalvi László kiemelte: az egyházakat az elmúlt időszakban ért sérelmeket költségvetési, adó-, illetve ágazati (közoktatási, szociális, egészségügyi) törvényekkel tervezik orvosolni, az egyeztetések most is zajlanak. Amely kérdések ezekbe a törvényekbe nem férnek bele, azokat lehetne külön országgyűlési javaslatcsomagként rendezni.

Beszámolt arról, hogy jövőre beindítják a szórvány-, a templom- és iskolatámogatási, valamint a Testi és lelki kenyér elnevezésű, a hátrányos helyzetű térségek, mikrokörzetek felkarolását célzó programot, ezek január közepére konkretizálódnak. Ezekkel a pályázatokkal a hitéleten túlmenő egyházi munkát szeretnék támogatni, például nyári táborozásokat vagy a hátrányos helyzetű gyermekek segítését, illetve kulturális események szervezését.

Ezenkívül támogatja a kormányzat az egyházakat minden európai uniós pályázaton való indulásban, ahol szóba jöhetnek, eddig ugyanis ezek a lehetőségek nem voltak "akadálymentesítve" számukra. Lesz egy szakmai csapat az egyházügyi államtitkárságon belül is, amely ezt a munkát végzi. Ennek célja, hogy minél több hiteles és pontos információ jusson el az egyházakhoz ezen a téren.

Szászfalvi László utalt arra: az árvíz- és viharkatasztrófa által sújtott egyházi épületek rendbehozatalára a kormány egy uniós pályázat részeként 818 millió forint értékben nyújtott be igényt. A kolontári vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos, egyházakat is illető kártérítés pedig további egyeztetést igényel a Belügyminisztériummal, a tárgyalások folyamatosan zajlanak.

Az egyházalapítás szigorításáról az államtitkár kifejtette: azt vagy az 1990. évi IV. törvény alapvető módosításával vagy egy teljesen új törvénnyel lehet elérni. Az ezzel kapcsolatos koncepció várhatóan az év végéig készül el, de az Országgyűlésnek azt csak az új Alkotmány elfogadása után nyújtják be. Közlése szerint azokat az egyházakat kell hitelesíteni, amelyek "valóban vallási, hitéleti tevékenységet végeznek". Azok viszont, amelyek visszaélnek a lehetőségekkel (szja 1 százaléka, egyházi kiegészítő normatíva igénylése), ki kell szűrni a rendszerből - fogalmazott. Utalt arra, több esetben alapítvány alakult anyagi haszonszerzés reményében "egyházzá", az APEH tájékoztatása szerint még egy állatmenhely is alapított "egyházat". Ez egyrészt rontja a tényleges egyházak tekintélyét, másrészt az adófizetőket is megkárosítja. Az egyes egyházak megítélésében véleménye szerint figyelembe kell venni egyebek mellett iskoláik pedagógiai programjait.

Kiemelte, hogy a törvény-előkészítésbe az egyházakat is bevonják, attól nem kell tartani, hogy igazságtalan, méltánytalan döntés születik majd. Egyelőre még nem határoztak meg konkrét létszámot, amelyhez egy egyház elismerését kötnék - fűzte hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.