Nádas-konferencia: Bajnai a távolmaradásával tisztelgett

Korábbi ígérete ellenére nem jelent meg a Nádas Péter hetvenedik születésnapja tiszteletére tartott mai konferencián a felszólalóként beharangozott Bajnai Gordon volt miniszterelnök. Az fn.hir24.hu közölte azt a levelet, amit a volt miniszterelnök küldött önmaga helyett.

Ebben Bajnai Gordon azt írja, hogy Nádas Pétert köszönteni a hetvenedik születésnapja alkalmából a köszöntőnek is ajándék és megtiszteltetés. A hónapokkal ezelőtti felkérése óta azonban történt valami: Nádas maradt, aki volt, ő azonban politikai szerepet vállalt.

„A politikának pedig – meglehet, Magyarországon erősebben, mint másutt és talán erősebben annál is, ahogyan az egészséges volna – jelentéstorzító hatása van. A politika világában minden szó és hallgatás, tett és tétlenség új, de legalábbis módosult jelentést kap: még egy olyan civilnek tetsző gesztus is, mint egy nagy magyar író laudálása” – írja Bajnai.

Hozzáteszi: a politikus jelenlétének is politikai jelentése van. Méghozzá olyan jelentése – idézzük – „amellyel szemben az ünnepelt és az ünneplők védtelenek. Ha viszonyt fogalmaznak meg az adott politikushoz – az általa képviselt politikához –, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért. Azt tartom tehát illendő döntésnek, ha nem adom meg az esélyét sem annak, hogy a politikusi jelenlétem torzítsa a mai esemény, a laudáló szavak és gesztusok jelentését.” (...) „Van, amikor a távolmaradás pontosabban fejezi ki a tiszteletet, mint a személyes jelenlét” – írja levelében Bajnai Gordon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.