Na kitől véd a földtörvény?

A jogszabály szinte az utolsó pillanatban született meg, és "a kiszolgáltatottságtól védi meg a magyar embereket".

A Fidesz szerint az új földtörvény megvédi a magyar földet, mivel 2014 májusában véget ér a külföldiek földvásárlási moratóriuma - mondta a párt országgyűlési képviselője, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke pénteken Salgótarjánban. Becsó Zsolt sajtótájékoztatón közölte, hogy a jogszabály szinte az utolsó pillanatban született meg, és a kiszolgáltatottságtól védi meg a magyar embereket.

A törvény garanciát jelent a magyar föld védelmére, megfelel az uniós elvárásoknak, de megnehezíti, hogy a magyar föld külföldiek, illetve spekulánsok tulajdonába kerüljön - tette hozzá.

Becsó Zsolt a családi gazdaságok számának növelését és a nagybirtokok visszaszorítását nevezte célnak, ezek arányát a jelenlegi 50-50 százalékosról 80-20 százalékra szeretnék megváltoztatni a családi gazdaságok javára.
A fideszes politikus úgy fogalmazott: a földtörvény elfogadása egy olyan korszak végét is jelenti, amely a zöldbáróknak és a nagybirtokosoknak kedvezett.
Az Országgyűlés június 21-én fogadta el a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényt 253 igen, 17 nem szavazattal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.