MVM-ügy: újabb gyanúsított

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán délután gyanúsítottként hallgatta ki Szász Andrást. A Magyar Villamos Művek Zrt.-nél Kocsis István vezérigazgatósága alatt főtanácsadói posztot betöltő üzletembert bűnsegédként vonhatják felelősségre, különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettében.

Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) korábbi vezérigazgatóját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt kedden gyanúsítottként hallgatták ki. Kocsis Istvánt két ügylet miatt különösen jelentős, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg.

Az MVM-ügyben Kocsis István mellett Molnár László volt vezérigazgató-helyettest és Varga-Sabján Lászlót, az MVM egyik leányvállalata, a Horvátországban bejegyzett Niker doo. igazgatóját is gyanúsítottként hallgatták meg. Szász Andrást  feltehetően ugyanezen ügyletekről kérdezik a délután négy órakor megkezdődött kihallgatáson.

Az eddigi gyanúsításokban szereplő ügyletekben ugyanis rendre felbukkan Szász András neve. Az MTI Hírcentrum szerint például Szász András érdekeltségébe tartozott az MVM-nek a gyanú szerint másfél milliárd forint kárt okozó, Cipruson bejegyzett Aqiffex ltd., vagy a fiktív megbízási szerződéssel 115 millió forint veszteséget okozó spanyol Puerto 2006 srl. A Magyar Villamos Műveknek a gyanú szerint több százmillió forint kárt okozott az is, amikor az MVM éppen a Szász András érdekeltségébe tartozó, brit Jadran Investments ltd.-től vett bérbe 25 évre egy horvátországi szállodát.

Az MR1-Kossuth Rádió szerint a szóban forgó két ügylet közül az egyik egy 2007-es szerződés, amely alapján egy ciprusi offshore-cég befektetési portfóliójának összeállítására kapott megbízást. A szerződésből semmi nem teljesült. A másik ügylet 2008-ban, egy Milánóban bejegyzett kft.-nek nyújtott kölcsön, amit az olasz cég a mai napig nem fizetett vissza. A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint Kocsis István mindkét szerződést az MVM igazgatóságának megkerülésével kötötte meg. A rendőrség szerint a két ügylet a cégnek legalább kétmilliárd forint kárt okozott.

Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.