Műtét nélkül cserélik a szívbillentyűt

Jelentősen javulhat a szívbillentyűműtétek eredményessége, ha a mellkasfeltárás helyett az éren át, katéterrel végzett beültetés válik általánossá – mondta lapunknak Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem városmajori klinikai tömbjének vezetője. Az egyetemi szívklinikai központban a közelmúltban három, az országos kardiológiai intézetben pedig már öt ilyen beavatkozás történt. Ez utóbbi helyen nemcsak a szerzett, de veleszületett szívhibák „javítására” is alkalmazták a módszert.

Az egyik gyakori keringési probléma a szív főverőerében található billentyű meszesedése. A billentyű szűkülete jelentősen megterheli a szív legfőbb motorját, a bal kamrát, hiszen minden összehúzódásakor nagyobb ellenállással szemben kell kipumpálnia a vért. A megoldás általában a billentyű cseréje szokott lenni. Csakhogy ez a beavatkozás (a mellkas megnyitása a szegycsont kettévágásával) nagyon megterheli a szervezetet, nem alkalmazható minden betegnél. Az új technológia az operációra nem alkalmas betegeknek is gyógyulást jelenthet.

Az eljárás lényege, hogy egy ceruzavastagságú csövet, szívkatétert vezetnek be a comb verőerén át a szívbe. Maga a  műbillentyű rozsdamentes fémkeretben lévő, rugalmas szövet, ezt vezetik fel a szívkatéterrel a beszűkült, természetes billentyűhöz. Amint az eszköz eléri ezt a helyet, egy kis ballon kinyitásával a mesterséges szerkezet a régi billentyű helyére illeszti az újat. A beavatkozás körülbelül ötmillió forintba kerül, ez némileg nagyobb összeg a hagyományos szívműtétek áránál (most körülbelül 1,5 millió forintot fizet a biztosító). Ha azonban nemcsak az operáció árát, hanem az azt követő kórházi kezelést, gyógyszereket is fölszámolják, és ezt vetik össze az új technológia költségeivel, akkor a katéteres billentyűcsere egyértelműen hatékonyabb eljárás a nagy műtéti kockázatú betegeknél.

A professzor szerint erre a beavatkozásra olyan betegeknek van szükségük, akik annyira rossz állapotban vannak, hogy nem bírnának ki egy nyitott szívműtétet. Ehhez az eljáráshoz elegendő lehet a felszínes altatás, nincs óriás műtéti heg. Nemzetközi adatok szerint egy évvel a katéteres beavatkozás után a betegek 58 százalékának nyújt a szíve normál teljesítményt, míg a szívsebész által megoperáltak csak 20 százaléka javult ennyire. 

Szatmári András, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet szakmai igazgatóhelyettese is jelezte: már az ő intézetükben is volt öt ilyen beavatkozás, melyből kettő olyan, amellyel veleszületett szívhibát gyógyítottak. Állítja: a módszerrel a 75 éves operálhatatlan emberek élete akár tíz évvel is meghosszabbítható. Arra a kérdésre, hogy ha ennyire jó a módszer, miért nem alkalmazzák rutinbeavatkozásként, a szívsebész azt válaszolta, csak azért nem, mert még nem tartozik az egészségbiztosító által támogatott eljárások közé. De már mindkét kardiológiai centrum kérte, hogy az egészségbiztosító legalább a legsúlyosabb és így a leginkább rászoruló betegeknél támogassa ezt a beavatkozást.

Évente így mintegy 50 hagyományos módszerrel már nem operálható és főként idős ember életminőségét lehetne jelentősen javítani, illetve az életét meghosszabbítani. Hozzátette: ígéretet már kaptak, hogy talán már ebben az évben jut közpénz a katéteres billentyűcserékre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.