Munkaviszonyba kerülhetnek az ápolási díjban részesülők

A szociális tárca elképzelései szerint foglalkoztatotti jogviszonyba kerülhetnek majd azok, akik most ápolási díjat kapnak tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójuk otthoni gondozásáért.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára kedden az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága rehabilitációs albizottságának ülésén azt mondta, a tárca még ebben az évben szeretné elkészíteni az erről szóló javaslatot. A helyettes államtitkár a kormányzati elképzelésekről Tapolczai Gergely (Fidesz) képviselő kérdésre beszélt; a kormánypárti politikus azt kérdezte, mikor ismerik el az ápolási díjasok gyakorlatilag 24 órás gondozói tevékenységét.

Fülöp Attila azt mondta, a most (csaknem 30 ezer forintos) ápolási díjban részesülők munkáját foglalkoztatási jogviszony biztosításával lehetne kellőképpen elismerni. Jelezte: erről már tavaly egyeztetések kezdődtek, és bíznak abban, hogy még az idén el tudják készíteni a végleges javaslatot. Hozzátette: olyan előterjesztést szeretnének tenni, amely hosszú távon biztonságos megoldás volna az érintetteknek. A jogviszony megteremtésével kapcsolatos kérdések között említette annak meghatározását, hogy ki lenne a munkaadó, a foglalkoztató vagy hogy milyen "minőséget" lehetne elvárni a munkától.

Fülöp Attila a foglalkoztatási kérdésekkel kapcsolatban kitért a gyermekvédelemben jövőre várható, a foglalkoztatást érintő változásokra is. Elmondta, hogy a nevelőszülőket 2014. január 1-jétől egységes foglalkoztatási jogviszonyban alkalmazzák majd az akkortól hatályba lépő gyermekvédelmi törvény értelmében. Jelezte, az 5500 nevelőszülő közül jelenleg mintegy 3 ezernek nincs munkaviszonya. A nevelőszülők saját lét- és anyagi biztonságuk megteremtésén keresztül sokkal több erővel tudnak majd koncentrálni a rájuk bízott gyerekekre - tette hozzá.

Korábban Asztalosné Zupcsán Erika, az Emmi szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára is arról beszélt, hogy a nevelőszülők nem 8, hanem lényegében 24 órás tevékenységet végeznek, ezért a kormányzat azzal is el akarja ismerni a munkájukat, hogy egészség- és nyugdíjbiztosítást ad a számukra, és már meg is kezdték a szükséges jogszabály-módosítások előkészítését.

A tárca tájékoztatása szerint a január 1-jétől hatályos változás lényeges eleme, hogy a foglalkoztatási jogviszony - amely kiterjed a helyettes szülőkre és a "hagyományos" nevelőszülőkre is - szolgálati időre jogosít majd. A jogszabály bevezeti a "befogadó szülő" fogalmát is: ebbe beletartoznak majd az átmeneti gondozást biztosító úgynevezett helyettes szülők, a szakellátásban élő gyermeket ellátó nevelőszülők és a hivatásos nevelőszülők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.