Munkáspárti aprópénz a 'Fidesz fizetett bértapsolóinak'

Hevesen bírálta a Munkáspárt több vezetője a kormányt támogató Békemenet Magyarországért elnevezésű demonstrációt. A párt elnöke, Vajnai Attila aprópénzt szórt a Kossuth téri parkolóba, ahová a békemenet felvonulóit várták, hogy "támogassa a Fidesz fizetett bértapsolóit". A rendőrség felszólította az elnököt, hogy szedje össze az aprót, ám ő ezt megtagadta, ezért köztisztasági szabálysértés miatt intézkedtek a járőrök.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 népszavazást kezdeményez a Munka törvénykönyve és az új alkotmány kapcsán - jelentette ki Buzási Péter, a párt elnökségi tagja szombaton, a budapesti Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón, majd szót ejtett a szombat délután megtartandó, a kormány politikáját támogató Békemenet Magyarországért elnevezésű demonstrációról, amit a "jobboldal határtalan képmutatásának" nevezett.

Mint mondta, a Fidesz-kormány "kizárólagos politikai ambíciója a hatalom megtartása, és a nagytőke érdekeinek képviselete a dolgozók kárára".

Noé Krisztina, a Zöld Baloldal elnökségi tagja szociális Magyarországot és szociális Európát követelt. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnöknek el kell határolódni a Jobbik zászlóégetésétől és fel kell számolnia a szélsőjobboldali paramilitáris szervezeteket.

A demonstráció végén Vajnai Attila, a Munkáspárt elnöke elmondta, hogy az Európai Parlament baloldali frakciója (európai baloldal) delegációt küld február elején Magyarországra, hogy a demokrácia és a szélsőséges szervezetek működéséről tájékozódjon.

A párt elnöke ezután aprópénzt szórt a Kossuth téri parkolóba, ahová a békemenet felvonulóit várják. Elmondása szerint ezzel akarják támogatni "a Fidesz fizetett bértapsolóit".

A rendőrség felszólította Vajnai Attilát, hogy szedje össze a szétszórt aprópénzt. A párt elnöke ezt nem tette meg, ezért köztisztasági szabálysértés miatt rendőri intézkedés történt és felvették az adatait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.