Vándorúton a köztévé?

Akár újabb költözéssel is számol a Magyar Televízió vezetősége, ha a 2010-es támogatását a legrosszabb vészforgatókönyv alapján drasztikusan csökkenti az állami költségvetés.

Újratárgyalná székházbérleti és -üzemeltetési szerződését a Magyar Televízió (MTV) - közölte az MTI-nek nyilatkozva a közmédium  ügyvezetője, Medveczky Balázs. Elmondta: a köztelevíziónak elemi érdeke, hogy a nyár közepén birtokba vett, modern, televíziózás céljára kialakított, integrált gyártóbázison működjön tovább, ehhez azonban jelentős díjcsökkentést kell elérniük.

MTV székház

"Ismét tárgyalásokat fogunk kezdeni a bérbeadóval, ha erre a kuratóriumi elnökség felhatalmazást ad"– mondta az ügyvezető, megemlítve, hogy nemrégiben zárult le az az egyeztetéssorozat, amelynek eredményeként az MTV előnyére módosították a szerződést, és a bérleti díj a komplexum egészére nézve három százalékkal csökkent.

Újabb tárgyalásokra azért van szükség, mert a jövő évi büdzsé tervezetében a köztelevízió központi forrásait több mint hétmilliárd forinttal csökkentenék, sőt egy módosító indítvány szerint teljes egészében elvonnák a bérleti díjra is fordítható 9,5 milliárd forintos céltámogatást.
"A Magyar Televízió szeretné megőrizni a gyártóbázisát", ezért is próbálják meg elkerülni, hogy az intézményt "belekényszerítsék (...) olyan költségvetési helyzetbe, amelyben végig kell gondolnia, hogy tudja-e tartani az óbudai bázist", vagy a szerződés teljesítése lehetetlenné válik.

Elkészült a jövő évi állami források jelentős csökkenésére válaszoló MTV-s intézkedéscsomag tervezete, amelyet egy-két héten belül terjesztenek az intézményt felügyelő kuratórium elnöksége elé. A lehetőségek között szerepel a labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak eladása. Hasonló sorsra juthat a 2010-es budapesti úszó Európa-bajnokság is, amelynek közvetítési költségei elérnék a 4-500 millió forintot, hiszen ismét az MTV állítaná elő a külföldi csatornáknak szánt képanyagot, ugyanúgy, mint 2006-ban.

Szintén "pénzinjekciót jelenthet", ha eladják és visszabérlik idén vásárolt informatikai hálózatukat, vagy ha átalakítják az idén 1,2 milliárdba kerülő regionális hálózatot, amelynek fenntartása "nem a médiatörvény által előírt feladat, hanem felvállalt küldetés" - sorolta a lehetőségeket az ügyvezető.

Közölte: ezekben az ügyekben akkor döntenek, ha a jövő hónapban látják az elfogadott 2010-es költségvetést, abban pedig a Magyar Televízió juttatásait, ezért is készítenek több forgatókönyvet a következő esztendő üzleti tervére; lesz ezek között, amely az idei juttatási szinttel számol, a legkedvezőtlenebb pedig azzal kalkulál, hogy egyetlen fillér céltámogatást sem kapnak.

A nagyobbik köztévében most 1650-en dolgoznak, de a jelenlegi struktúrát feszesebbé téve is legfeljebb 100-150 embert tudnak leépíteni a szervezeti és működési szabályzat átalakítása nélkül. Ez azonban már éreztetné hatását a műsorkészítés minőségében, és azt jelentené, hogy nem újítanak meg határozott idejű szerződéseket, vagy elbocsátanak olyan munkatársakat, akiknek egyhavi bérüket kell csak kifizetni végkielégítésként. Ennél nagyobb karcsúsításhoz már költségvetési támogatásra lenne szükség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.