MTV: a vasárnap este is a hírtévéseké

Régi-új arcokkal "erősít"a Magyar Televízió Híradója. Megszűnik a Szempont, az Estébe is új műsorvezetőket ültetnek.

Megszűnik a Szempont című vasárnapi műsor az MTV-n: a Szólás szabadsága megszüntetése óta ez lesz a második váltás a vasárnap esti műsorsávban; a Szempont helyett a Vasárnap este című műsort láthatják a nézők, az új műsor vezetői Szöllősi Györgyi és Gulyás István. Mindketten volt hírtévések, tavaly nyáron, a választások után igazolta le őket az MTV. Szöllősi két évig a Satelit TV-nél dolgozott, majd három éven át a Hír TV-nél, tavaly nyárig pedig a Duna TV felelős szerkesztő-műsorvezetője volt; Mészáros Antónia helyét vette át az Este című M1-műsorba. Gulyás korábban a Hír Tv hírműsorait felügyelte, majd az Echo Tv vezérigazgatója volt, később a (Magyar Hírlapot is tulajdonló) Széles Gábor médiaérdekeltségeit összefogó Első Média Holding stratégiai vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.

Az MTV Híradójának négy arca pedig az Alföldi Zoltán-Szöllősi Györgyi, illetve a Gulyás István-Varga Edig páros lesz. Alföldi pályafutását a Népszabadságnál kezdte, ezután a TV3-nál, majd az RTL Klubnál - Híradó, Antenna, Házon kívül - folytatta, majd pedig az ATV-nél dolgozott. Varga Edit a Duna TV-nél kezdte, majd - Nika György hírigazgatósága idején - került az MTV Híradóhoz, D. Tóth Kriszta helyére.

Az MTV-től származó értesülésünk szerint a jövőben Gulyás és Szöllősi felváltva vezetik Az Este című háttérműsort, Nika György pedig a Parlamenti Naplót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.