MSZP: újabb oktatási koncepciók várhatók?

A ma ismert – eddigi tudásunk szerint negyedik – köz- és felsőoktatási koncepciókat még mindig nem tekinthetjük a Fidesz-KDNP végleges álláspontjának - írja közleményében az MSZP.

Az MSZP szerint 2010 áprilisa óta egyre nagyobb a bizonytalanság a hazai oktatás világában.

Egymást követik a különféle Fidesz-vezetők nyilatkozatai és kiszivárgó megjegyzései, mely szerint a végső változatot az Országgyűlésben saját elvárásaik szerint alakítják majd a képviselők, mert még mindig számos területen mást gondolnak, mint a kormány felelős tisztségviselői - állítják a Kunhalmi Ágnes elnökségi tag által jegyzett közleményükben.

Erre utal az a hír is, miszerint Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter újra személyesen tárgyal a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával Hoffmann Rózsa államtitkár helyett, miközben a hallgatói szervezetek már több utcai demonstrációt tartottak eddig is, és hasonló, összevont fellépésre készülnek a következő csütörtökön is - írják.

A közoktatásban mutatkozó bizonytalanságok igazolására azt is felhozzák példaként, hogy miközben az államtitkár asszony maga is a KDNP frakció tagja, tegnap a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter jelentette be, hogy a gyermekvállalási kedv erősítését a készülő közoktatási törvényben tenné a pedagógusok feladatává.

Ez a javaslat is jól mutatja, hogy milyen szakmai megalapozottsággal ötletelnek a jobboldal képviselői az egyes javaslatokon. Ugyanis a gyermekvállalást valójában elsősorban nem a közoktatás hiányosságai, hanem a rugalmatlan munkaerő-piaci szabályok, a gyermekvállalást ösztönző juttatások radikális csökkentése és a nemek egyenlőtlenségét elfogadó, sőt felerősítő jogalkotási gyakorlat és kultúra akadályozzák - olvasható közleményükben.

Az MSZP utal arra: Mindent figyelembe véve már a köz- és felsőoktatási ötletelés ötödik generációjánál járunk, miközben a törvények elfogadását idén szeptemberre hirdette meg eredetileg a kabinet.

Az ellenzéki párt szerint azt tenné a legjobban a kormány, ha visszatérne az előző kormányok által rájuk hagyott oktatáspolitikához, a kora gyermekkori nevelés bővítéséhez, a közoktatás és a szakképzés megerősítéséhez és a felsőoktatási szektor érdemi ösztönző rendszerekkel való támogatásához.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.