MSZP: Tarlós István hazudott

Teljesen mindegy, ki volt a belső hang a budapesti főpolgármester fejében, a revolvert ugyanis ő tartotta a Fővárosi Közgyűlésre a Tormay Cécile-ügyben - véli az MSZP.

Egyre mélyebbre süllyed Tarlós István abba a hazugságsorozatba, amelybe saját magát lavírozta azzal, hogy közterület elnevezését kezdeményezte a nyíltan antiszemita, önmagát fasisztaként meghatározó Tormay Cécile-ről - írja az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében a Magyar Szocialista Párt.

A Lendvai Anna fővárosi MSZP-képviselő által jegyzett közlemény szerint "ez már messze nemcsak Tormay-ügy, ez már Tarlós-ügy".

Szerinte a saját maga által elkövetett bűnért Budapest jelenlegi főpolgármestere már mindenkit felelőssé tett: a II. kerületet, Kerényi Imrét, most pedig épp a Magyar Tudományos Akadémiára hárítja a döntést. Az MSZP szerint valójában teljesen mindegy, ki volt a belső hang Tarlós István fejében, a revolvert a Fővárosi Közgyűlésre ő tartotta. Nem Kerényi Imre és nem is a II. kerületi vezetés írta alá azt az előterjesztést, amelyet a közgyűlés fideszes és jobbikos többsége elfogadott, hanem ő.

A közlemény így zárul: "Tarlós István hazudott, és hiába mosakodik már. Nem cáfolta, csak tagadta, hogy ő kezdeményezte a közterület elnevezését; a kettő messze nem ugyanaz. Amit most folytat, az pedig nem más, mint szánalmas magyarázkodás".


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.