MSZP: szólaljon meg Orbán a romagyilkosságok ügyében

Az MSZP elvárja, hogy a kormányfő és az államfő szólaljon meg, és ítélje el, bélyegezze meg mindazokat, akik a romák elleni gyilkosságok elkövetőihez hasonlóan gondolkodnak.

Erről Braun Róbert, az MSZP választókerületi felelőse, a párt monori elnöke a romagyilkosságok keddi, elsőfokú ítélethirdetésének szünetében tartott sajtótájékoztatón beszélt a Pest Megyei Bíróság épülete előtt. Mindazokat ítéljék el, akik "szavakkal, masírozással, egyenruhával verik szét a nemzetet!" - mondta.

Az ellenzéki politikus a rendőri vezetőktől elvárja, hogy zárják ki a testületből mindazokat, akik bátorítják a kirekesztőket és nem védik meg az áldozatokat, és hogy a rendőrök védjék meg a kiszolgáltatottakat. Az ügyészségtől azt várja, hogy "eljárjon bőrnyakú aktivisták ellen, és megvédje engedetlenül is tisztességes fiataljainkat".

Egyúttal elvárást fogalmazott meg mindenkivel szemben, hogy tartsa be a törvényt, az együttélés írott és íratlan szabályait. Azt mondta, a 21. századi Magyarország legsúlyosabb bűnügyében az igazságszolgáltatás tette a dolgát, a bíróság alapos eljárás végén ítéletet hozott.

Szerinte a bűn elnyerte büntetését, de - mint fogalmazott - a felelősség velünk marad: "mert gyakran összerándulunk, ha egy cigány ember lép oda hozzánk, összehúzzuk a táskánkat, ha a villamoson, buszon egy cigány ember áll mellénk. Hagyjuk, hogy újságíró állatoknak nevezzen embereket, büszkén őrizze pártkönyvét és megjelenjen ünnepségeken. Eltűrjük, hogy a társaságunkban cigányozzanak. Tűrtük és tűrjük egyes politikusok elviselhetetlen szavait, ma már tetteit is."

Szerinte az ítélettel nincs vége, a "szunnyadó gyilkosok közöttünk élnek" és "rombolják a nemzetet, amikor habzó szájjal cigányoznak, hajléktalanoznak, zsidóznak". A politikus azt mondta, "ma a szenvedés és a leszakadástól való félelem gyakran jogos indulatai a még szegényebbek ellen bugyognak".

Utalt arra, hogy 1944-ben Auschwitzban meggyilkolták apja unokatestvérét, és azt mondta: "nem tanultunk és majd mindent elfelejtünk".

A Braun Róbert felelősségi köréhez tartozó választókörzetben, Tatárszentgyörgyön apjával együtt megölt, Csorba Róbertről azt mondta: akár Magyarország miniszterelnöke is lehetett volna, vagy mérnök, aki autót tervez, művész, de nem lesz és ez veszteség mindenkinek, aki magyarnak vallja magát.

A mai nap alkalom arra, hogy kimondjuk, minden erőnkkel fellépünk az ellen, aki cigányozással, zsidózással gyengíti a nemzetet - jelentette ki, elfogadhatatlannak nevezve a megbélyegzés minden formáját, a származás, a szegénység, az életkor, a szerelem miatti kirekesztést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.