MSZP: Schmitt Pálnak az ország érdekében mennie kell

Schmitt Pálnak "szemernyi méltósága sem maradt", ezért az ország érdekében mennie kell – jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

Meg kell hoznia utolsó elnöki döntését Schmitt Pálnak, le kell mondania, mert méltatlanná vált a köztársasági elnöki tisztségre. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön azt követően közölte ezt, hogy Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora bejelentette, az egyetem doktori tanácsa indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását.

Az ellenzéki párt vezetője ezzel kapcsolatban azt mondta, az egyetlen helyes döntést hozta meg a doktori tanács, és megvédte a magyar tudomány becsületét.

Schmitt Pálnak "szemernyi méltósága sem maradt", ezért az ország érdekében mennie kell - mondta Mesterházy Attila.  Hozzátette: Magyarország nem lehet következmények nélküli ország, és nem lehet olyan elnöke az országnak, aki nem példát mutat az embereknek, hanem szégyent hoz a nemzetére.

A pártelnök idézett egy korábbi Schmitt-nyilatkozatot, amely szerint megfogadta, hogy csak Istent és Orbán Viktort fogadja el főnökének, és lehetőség szerint mindig igazat fog mondani. Ha ezek után sem hozza meg a köztársasági elnök "az egyetlen helyes döntést", akkor főnökének, Orbán Viktornak kell lépnie, mert ő a felelős, ő "tette" posztjára Schmitt Pált.

Közölte továbbá: a Fideszben többen is figyelmeztették a miniszterelnököt, hogy nem szabad Schmitt Pált kinevezni, ezért most a párt kötelessége, hogy Orbán Viktor hibáját kijavítsa.

Mesterházy Attila elmondta, hogy az MSZP csütörtökön benyújt a parlamentnek egy kétpontos határozati javaslatot, amely kimondja: a legfőbb közjogi méltóság méltatlanná vált posztja betöltésére, egyben felkéri az országgyűlés Schmitt Pált, mondjon le tisztségéről.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.